Reméltem, hogy a most márciusban hirdetett játékom sokakat vonz majd, és olyan feladatot kértem, amihez még csak főzni sem kell, hogy ez se legyen akadály.
Igyekeztem szép nyereményt is hozni.
Sajnálom, hogy csak ketten jöttetek játszani, de nektek azért nagyon örültem, hiszen korábban már mindkettőtöknek volt szerencsém postán küldeni csomagot, és kaptam is mindkettőtöktől! :)
Süni és Erika háztartási tippjei elolvashatjátok a blogjaikon (a nevükre kattintva).
Párom sorsolta ki ezúttal a szerencsét, aki nem más, mint:
SÜNI
Gratulálok! :)
Kérlek, küldd el a címed a dittisdolgok@freemail.hu címre (mert nem találom a régi leveleim között a leveled).
És végül az én tippjeim a következők:
1., Évek óta házi mosószerrel mosok: 10 dkg mosószappant (nekem a Caola vált be) lereszelek, két liter forró vízben feloldom, majd további 4 liter vizet hozzáadva addig melegítem, amíg teljesen elolvad a szappan. Ezután hagyom kihűlni (teljesen összeáll, bekocsonyásodik). Botmixerrel másnap simává dolgozom, flakonokba töltöm, használat előtt alaposan összerázom. Mosásnál kb.1 dl-t teszek egy laza adag ruhához, és 1-2 evőkanál mosószódát is adok hozzá.
2., Most már szinte csak ecettel öblítek mosásnál. A mosógépnek is a jó, a ruhákat is fertőtleníti, és megújítja a színűket. Próbálkoztam illóolajokkal is, amit az ecethez kell adni, de eddig nem találtam olyat, ami bevált volna.
3., A különféle főzőleveket (pl. füstölthús főzőleve, paprikás szalonna fokhagymás főzőleve), húsleveseket leszűrve, kis adagokban fagyasztom le. A legszuperebb "leves-, illetve főzelékkocka" lesz így belőle.
4., Köhögésre, torokfájásra nagyon bevált a fenyőszirup, minden éveben elkészítem, meghűlésre pedig szuper a bodzatea. Bodzát is minden éveben szárítok.
5., Évek óta csak kézműves, kecsketejes szappant használok, amit Esztertől szerzek be. Ódákat tudnék zengeni róla, de a lényeg, azóta nem kell télen-nyáron kézkrémet használnom, sem testápolót, szép a a bőröm, nem kell arctisztító kozmetikumokra, testápolóra sem költenem. Több problémám is megszüntette, amiért nagyon hálás vagyok. Nagyon gazdaságos, 1 szappan nekem egy hónapig elég, és amolyan 3 az egyben (tusfürdő-arctisztító-testápoló). Imádom.
6., Ha már természetes kozmetikumok: a Lush termékei is nagyon jók, sampon helyett pár éve áttértem a samponkorongjaikra. Bár nem olcsó egy ilyen sampon, de kb. 5-6 hónapig kitart, és így számolva már jócskán megéri, ráadásul szépen rendbe tette a fejbőröm, a hajam. Ezekhez a samponkorongokhoz kondicionáló mindenképp kell, amit szintén korong formájában szerzek be itt, (majd 1 évig elég, annyira kevés kell belőle)
7., A citromot akkor is lereszelem, ha csak a leve kell. Kis alufóliába csomagolva a fagyasztóba teszem és később ha sütök, csak kiveszem, 1-2 perc alatt kiolvad és mehet a sütibe.
8., Ha sütőtököt sütök, mindig egyszerre 2 nagyobbat sütök meg, a belét kikapargatom és amit nem használok fel, azt adagokban lefagyasztom, így egész évben van mihez nyúlni, és mivel nem kell annyit babrálni már a sütésével, egy sütőtök leves, vagy sütőtökös zsályás tészta is percek alatt elkészül.
9., Ha ideges vagy rosszkedvű vagyok, alvás előtt egy bögre forró, citromfű tea mindig segít (természetesen házi, száríott citromfűből készítve)
10., A fel nem használt tojásfehérjét is mindig lefagyasztom, fagyasztás után is épp úgy használható, mint a friss.
11., Kézmosás csak szappannal (sima baba szappannal) történik nálunk. A folyékony szappanok olyan szinten szárítják és sebesítik ki a kezünket, hogy amíg erre nem jöttem rá, nem kevés problémát okozott.
Nekem most hirtelen ezek jutottak eszembe, remélem találtok benne hasznos ötletet.
:)