2012. augusztus 18., szombat

Sült oldalas vele sült burgonyával

Megkívántam a sült oldalast, és még jó, hogy a ház ura itthon volt, mert bizony nem egyszerű bárddal szétcsapni a csontokat. De ha ezen a kisebb nehézségen túljutunk, már gyerekjáték az elkészítése.


Hozzávalók:

  • sertés oldalas feldarabolva
  • fokhagyma (hús darabonként 1 nagy gerezd)
  •  frissen őrölt bors
  • köménymag (őrölt)
  • pirospaprika
  • 2-3 kanál zsír
  • néhány közepes fej burgonya pucolva és félbe vágva (annyi, amennyi a hús közé elfér. Érdemes nagy tepsiben sütni, hogy elegendő burgonyának legyen benne helye)
A húsdarabokat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. Mindkét oldalára fokhagymát nyomunk vagy reszelünk, és rádörzsöljük a húsra. Sóval, borssal és köménymaggal fűszerezzük mindkét oldalát, és szellősen elhelyezve tepsire sorakoztatjuk. A húsdarabok közé a félbevágott burgonyákat helyezzük, 2-3 kanál sertészsírt teszünk rá, majd fóliával letakarva, előmelegített sütőben mérsékelt hőfokon addig sütjük, amíg a hús és a krumpli már majdnem teljesen megpuhult. Ezután magas hőfokon, fólia nélkül szép ropogósra sütjük a külsejüket. A húst kiszedjük egy tálra, és még forrón megszórjuk pirospaprikával.


2012. augusztus 16., csütörtök

Krumplileves

Krumplileves, ahogy a dédim, meg tán ükanyám is készítette. Mindenféle flanc nélkül, a maga egyszerűségében nagyszerű.
Ádám kedvence, szerinte ebből mindig lenni kéne a hűtőben. :)


Hozzávalók:

  • 3-4 db jó nagy krumpli felkockázva
  • 1 nagy szál sárgarépa felkockázva
  • 1 kisebb szál petrezselyemgyökér felkockázva
  • néhány szál zellerzöld
  • egy közepes fej hagyma fele félbe vágva 
  • kevés paradicsomlé, vagy egy közepes fej paradicsom (az alján keresztbe bevágva)
  • kolbász és/vagy virslikarikák (elhagyható)
  • gersli (elhagyható)
  •  2 fej fokhagyma
  •  2 kanál liszt
  • kevés olaj vagy zsír
  • pirospaprika
A zöldségeket  (a fokhagymát kivéve) a paradicsomlével és gerslivel feltesszük főzni. Annyit vizet öntsünk a zöldségekre, hogy kb 3 ujjnyi vastagon ellepje, majd sózzuk. Paradicsomléből kb. 2 löttyintésnyit öntsünk bele.
Mikor már majdnem puha minden, beledobjuk a vékonyra szeletelt virsli  vagy kolbászkarikákat és még 4-5 percig lassú tűzön forraljuk.
Eközben kevés zsiradékon rántást készítünk a liszttel, mikor már majdnem jó, beledobjuk az apróra vágott fokhagymát, épp csak átforgatjuk benne, hogy az illóolajok kijöjjenek belőle, majd félrehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük hideg vízzel, csomómentesre keverjük és a levesbe öntjük. Felforraljuk a levest, és tálalhatunk is.

2012. augusztus 4., szombat

Őzgerinc

Szintén mama féle recept, bátyám régi nagy kedvence...nem fogjátok megbánni, ha kipróbáljátok. :)


Hozzávalók:

Tésztához:
  • 4 egész tojás 
  • 1 dl olaj
  • 1 dl langyos víz 
  • 26 dkg porcukor 
  • 26 dkg liszt 
  • 7-8 gramm sütőpor (1 cs.) 
  • csipet só 
  • 2 kanál kakaó + 2 kanál langyos víz a barna tésztához 
Krémhez:
  • 25 dkg margarin 
  • 25 dkg porcukor 
  • 1 csomag vaníliás puding 
  • ½ liter tej
Bevonáshoz:
  • tortabevonó 
  • vaj 
Először a tojásokat a porcukorral, majd az olajat, vizet és sót is hozzáadva habosra keverjük. Ezután beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát kétfelé szedjük, az egyikbe beleszitálunk 2 kanál kakaót és hozzáadunk 2 kanál langyos vizet.
Kizsírozott és liszttel megszórt őzgerincformában, mérsékelt hőfokon megsütjük a fehér és a barna tésztát külön-külön (kb. 25 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját). Kiütjük a formából a tésztát, kihűtjük, majd hosszában mindkettőt 3-3 részre vágjuk, a „közepüket kicseréljük”, megkenjük a krémmel.
Kívül leöntjük a tortabevonóból és vajból készült mázzal. Ha megdermedt a csoki, szeletelhetjük.

A krémhez a pudingot főzzük meg a tejben, teljesen hűtsük ki. A margarint keverjük ki a porcukorral, majd adjuk hozzá a kihűlt pudingot, és alaposan keverjük ki a habverővel.


Kelkáposzta leves

Egy kis fej, zsenge kelkáposzta már eléggé szottyadni kezdett, és mivel nem szerettem volna kidobni, inkább finom levest főztem belőle.
És mivel nyár van, nem csináltam túl "testesre", de aki úgy jobban szereti (vagy amikor beköszönt az ősz) füstölt kolbászkarikákkal, füstölt sonkával tartalmasabbá tehető.


Hozzávalók:

  • 1 kis fej kelkáposzta 
  • 3 közepes fej burgonya
  • főtt, füstölt császárszalonna
  • virsli vagy párizsi
  • frissen őrölt bors
  • 2 csapott evőkanál liszt
  • kevés olaj vagy zsír
  • 2 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva
  • pirospaprika (ha kolbászt teszünk bele elhagyható, mert szép piros lesz a kolbászból kifővő paprikától)

A kisebb darabokra vágott kelkáposztát és a felkockázott burgonyát az apró darabokra vágott császárszalonnával feltesszük főzni. Sóval és borssal fűszerezzük.
Amikor megpuhult, pirospaprikás, fokhagymás rántással sűrítjük be
Végül virslikarikákkal vagy párizsikockákkal még 1-2 percig forraljuk, és kész is.

Én tejföllel szeretem :)

Kókuszos csiga

Többféle receptem is van erre a sütire, de a legfinomabb az, amit kollégám feleségétől kaptam.  A recept Csömörről való, ahol köztudottan nagyon jól tudtak mindig is sütni az asszonyok. :)


Hozzávalók:

Tésztához:
  • 45 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 4 tojás sárgája
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 4 evőkanál tej
  • csipet só

A töltelékhez:
  • 4 tojás fehérje
  • 30 dkg porcukor
  • 10 dkg kókuszreszelék

Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk, majd a tészta többi hozzávalójával összegyúrjuk. Három részre osztjuk, hűvös helyre tesszük.
Amíg a tészta pihen a tojásfehérjét gőz fölött elektromos habverővel kemény habbá verjük, majd beleszórjuk a porcukrot, és tovább verjük. Amikor már kemény a cukros hab és ragacsos (akkor jó, ha közben fel is melegszik), hozzáadjuk a kókuszreszeléket, és még egy kicsit verjük a habverővel.
Ezután a gombócokat egyenként nagyon vékonyra nyújtjuk, megkenjük a kókuszos töltelékkel, felcsavarjuk, és kb. ujjnyi vastagra szeleteljük, majd kikent, vagy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és megsütjük.
Ha kihűlt, porcukorral megszórjuk (bár szerintem e nélkül is elég édes).


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...