2017. november 25., szombat

Sós teasütemény

Citromhabtól választottam ezt a gyorsan elkészíthető, sós aprósütemény receptet, ami nagyon-nagyon finom, ajánlom családi összejövetelekre, mert csak úgy eteti magát. Szerintem mindenki szeretni fogja.



Hozzávalók:
  • 37 dkg liszt
  • 20 dkg vaj (nálam fele margarin fele vaj)
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tejszín
  • 8 g só
A tetejére
  • 1 tojássárgája
  • 1 kávéskanál tej
  • szezámmag, sajt, mák, tökmag

A hozzávalókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd sütőlapon 1,5 cm vastagságúra nyújtjuk (téglalap vagy négyzet formára.

Félórára fagyasztóba tesszük, majd éles késsel kockákra vágjuk.

Megkenjük a tojássárgája és a tej keverékével, megszórjuk ízlés szerinti feltéttel és előmelegített sütőben megsütjük.
Sütés után egy órát pihentetjük.


2017. október 23., hétfő

Chilis csirkecombok sajtos burgonyatallérokkal

A facebookon jött szembe velem a burgonyás köret receptje, amit viszont csak nagyjából jegyeztem meg, így emlékezetből, saját ízvilágom szerint készítettem el. Pontos mennyiségeket nem írok, több sajt, vagy kevesebb morzsa stb. biztosan nem fog ártani neki, a fűszerekkel pedig bátran kísérletezzetek.
A burgonyatallér önálló ételként, tejfölös mártogatóssal is megállja a helyét, de az általam készített combokkal is nagyon jól összepasszolt.
A combok úgy készültek, hogy összedobtam, ami itthon volt, és annyira finom lett, hogy megosztom veletek is. Pontos recept itt sincs, a mennyiségek irányadóak.



Hozzávalók a sült combokhoz:

  • 12 db csirke felsőcomb
  • kb. 4 ek ketchup
  • kb. 4 ek szójaszósz 
  • 3-4 ek chiliszósz (mivel az chiliszósz nekem épp kifogyott az üvegből, kb. 1 dl vízzel kiöblítettem az üveget, és ezt is beleöntöttem a pácba)
  • 5 db duci gerezdből zúzott fokhagyma
  • só, bors
  • 2 csapott evőkanál nádcukor
  • zsír a sütéshez

A pác hozzávalóit összekeverjük, beleforgatjuk a combokat és legalább egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk (a sütőpapírra kupacokba zsírt teszünk, és így tesszük rá a combokat bőrével felfelé).
A combokat a visszamaradt páclé felével meglocsoljuk, majd elkezdjük megsütni (nem kell letakarni és a sütőt sem fontos előmelegíteni).
Amikor már majdnem kész, a maradék páclét rákenjük, visszatoljuk, és megvárjuk még szépen a combok tetejére sül.
A combokat ezúttal sülés közben nem forgattam, és tökéletesek lettek, viszont sülés után elég sok víz maradt a tepsiben, ami a combokból sült ki, ezért egy külön jénaiba azonnal kivettem a combokat, és így toltam vissza a már elzárt, de még meleg sütőbe tálalásig.

Hozzávalók a burgonyás körethez:

  • kb. 8 db nagyobb burgonya
  • reszelt sajt ízlés szerint  (nálam füstölt és trappista vegyesen, kb. 15 dkg) + a töltelékbe néhány szelet
  • só, bors
  • szerecsendió
  • 1 db nagyobb tojás, vagy két kicsi
  • 2 ek tönkölybúzaliszt
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • egy csokor friss petrezselyem
  • olaj és zsemlemorzsa a sütéshez


A burgonyákat héjastól sós vízben megfőzzük, majd pucoljuk, áttörjük és kihűtjük, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk.
A sajtból (ami lehet mozzarella is) kisebb darabokat vágunk.
A krumpliból egy kis adagot kilapítunk, beletesszük a sajtot, majd egy másik kilapított krumplis réteget fektetünk rá, a széleit összedolgozzuk, zsemlemorzsában meghempergetjük, és kevés olajon mindkét oldalát kisütjük.







2017. július 13., csütörtök

Görög citromos süti - Stahl recept

Ezt a sütit egyszer pár éve megsütöttem, akkor is finom lett, de a szirup szerintem túl sok lett rá, így nagyon latyakos lett, vagy én rontottam el valamit.

Most fele mennyiségű szirupot készítettem, és így is tökéletes, nagyon citromos végeredményt kaptam.
Aki szereti az édes, savanykás kombinációt és az egyszerű sütiket, annak bátram ajánlom Stahl Judit receptjét.



Hozzávalók:

A tésztához:
  • 2,5 dl joghurt
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg búzadara
  • 2 kk szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 35 dkg cukor
  • 3 db tojás
  • 1 citrom héja és a levéből 1 evőkanál
A citromos sziruphoz (én fél adagból készítettem, és az egyik citromot lime-mal váltottam ki):
  • 15 dkg cukor
  • 1,5 dl víz
  • 4 db citrom
A joghurtot, tojást, citromlevet és citromhéjat  kézi habverővel összedolgozzuk.
A lisztet, búzadarát, cukrot és a szódabikarbónát külön összekeverjük.
A lisztes keverékhez öntjük és tojásos masszát, és  fakanállal összedolgozzuk.
Kivajazott-kilisztezett kisebb tepsibe (30x20 cm) simítjuk a masszát.
Előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt megsütjük, végezzünk tűpróbát!

A citromos sziruphoz kis lábasba öntjük a vizet, hozzáadjuk a cukrot, a citromok levét és a lereszelt héját. Kevergetve felmelegítjük, pár percig forraljuk, míg besűrűsödik.
A meleg süteményt villával megszurkáljuk, és a szirup felét rákanalazzuk. Alufóliával letakarjuk, állni hagyjuk negyed órán át, majd a maradék szirupot és rálocsolgatjuk. Kihűlve kínáljuk.

2017. július 11., kedd

Cseresznyés clafutis

Friss, ropogós cseresznyéből az igazi!
Szerintem mennyei, Ádám szerint édes tojásrántotta ízű. :D
Azért aki szereti a tejespitét, okvetlenül próbálja ki, a recept tökéletes és pikk-pakk kész.

A recept egyébként innen van, csak annyit változtattam, hogy kihagytam a  citromot, mert nem volt itthon.


Hozzávalók:
  • 40 dkg friss, magozott, felezett cseresznye
  • 5 db tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg finomliszt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 kk sütőpor
  • 0,8 dl tej (nem 8 dl, hanem 0,8 azaz nem egész 1 dl !!!)
  • 1,25 dl habtejszín
  • vaj a tál kikenéséhez

A sütőt előmelegítjük.
A cseresznyét beleszórjuk egy vajjal kikent piteformába.
A tészta többi hozzávalóját robotgéppel kikeverjük, majd a cseresznyére öntjük és készre sütjük.

Nekem elég édes volt, de tálaláskor megszórhatjuk fahéjas vagy vaníliás porcukorral.


2017. július 10., hétfő

Különleges melegszendvics

A facebookon jött szembe velem a kb 1 perces videó, ami ennek a melegszendvicsnek az elkészítését mutatta be.
Mivel nincs grillserpenyőm, egy sima serpenyőt használtam, és a tefal melegszendvicsütőm grill betétlapját alkalmaztam.
Az eredmény annyira, de annyira finom lett, hogy elmondani nem tudom, ajánlom kipróbálásra.



Hozzávalók:

  • natúr krémsajt (mivel nekünk épp csak vajkrém volt itthon, így abba reszeltem sajtot)
  • újhagyma
  • petrezselyem
  • só, bors
  • bacon
  • kápia paprika
  • nagyobb, de vékony kenyérszeletek

A sajtkrémet az apróra vágott hagymával és petrezselyemmel, sóval, borssal kikeverjük.
A  melegszendvics sütő grill lapjain a kenyereket elősütjük, de csak az egyik oldalukat (nem hajtjuk le a tetejét a sütőnek).
Közben a baconoket ropogósra  pirítjuk, majd a visszamaradt zsírban a paprika szeleteket is, mindkét oldalukon alaposan megpirítjuk.
A kenyér pirult oldalára halmozzuk a fűszeres sajtkrémet, a bakon szeleteket és a pirult paprikát, majd a másik szelet kenyér pirult felével befedjük. Betesszük a melegszendvics sütőbe, most már lehajtjuk a fedelét, és készre sütjük, hogy kívül is jól megpiruljon.

Tökéletes, könnyű nyáresti vacsora. :)




2017. február 14., kedd

Tökfőzelék

A tökfőzelék nem tartozik a kedvenceim közé, de mivel fontos, hogy az alap dolgok felkerüljenek ide (különös tekintettel arra, hogy Bátyámnak segítséged ad, mióta egyszemélyes háztartást vezet :) ), így hát lejegyzem.

A legegyszerűbb formában készítem.


Hozzávalók:

  • gyalult tök (lehet fagyasztott is)
  • kapor
  • ecet
  • tej
  • liszt
  • kevés zsír

A tököt felöntjük vízzel, adunk hozzá sót, sok kaprot és kevés ecetet.
Forrástól számítva addig főzzük, míg megpuhul, ez ha zsenge a tök, csupán pár perc.
Kevés zsíron a liszttel rántást készítünk, folyamatosan kevergetve hozzáadjuk a már puha tökhöz.
Tejjel és kevés liszttel habarást készítünk, ezt is hozzáadjuk. Felforraljuk és készen is van.
Ha szükséges adjunk még hozzá ecetet, de én inkább tálaláskor kínálom hozzá, mert így mindenki annyit tehet bele, ahogy szereti.





2017. február 13., hétfő

Rizseshús

Az egyik klasszikus nálunk így készül:

A pörköltet a szokott módon feltesszük főni. Én így készítem.
Amikor már majdnem puha, akkor én kiszedem belőle a húst. Lemérem hogy hány deciliter a szaft, ehhez annyi vizet adok, hogy összességében a rizs  duplája legyen (10 dkg rizshez 2 dl szaftos lé kell). Beleteszem a megmosott rizst, visszateszem hozzá a húst és addig főzöm, míg a rizs megpuhul.
Viszonylag sűrűn átkeverem, ha szükséges, még vizet adok hozzá. Én úgy szeretem, ha jó szaftos, nem pedig pergős a végeredmény.

Nyáron, kovászos uborkával a legfinomabb. :)




2017. január 15., vasárnap

Paradicsomos pulykamell ragu, pirított fokhagymával, provanszi burgonyával


Stahl Judit Gyors szárnyas ételek c. könyvéből készítettem el még tavaly, az újkrumpli szezonjában.
A recept a szokott módon pontos, a hozzávalók bárki számára elérhetőek. Különleges finomság a végeredmény, ami nekem és kolléganőmnek (vittem neki kóstolót) nagyon ízlett, páromnak viszont egyáltalán nem.
Szerintem nagyon finom, igaz, nagyon sok időt igénybe vett az elkészítése, de megéri kipróbálni, én biztosan fogom még készíteni. Igazán különleges, ünnepi finomság, klasszikus alapanyagokból, megéri a fáradtságot szerintem.



Hozzávalók:
  • 50 dkg pulykamell 
  • 50 dkg csiperke gomba
  • 2 ek liszt 
  • só, bors
  • 40 dkg hámozott paradicsom-konzerv 
  • 1 ek szárított majoránna 
  • 1 ek szárított kakukkfű 
  • 1 púpos kk cukor 
  • 3 fej (!) fokhagyma 
  • 15 dkg vaj 
  • 2 ek olaj 
  • 1 dl száraz vörösbor 
  • 2 ek sűrített paradicsom
Tálaláshoz:
  • friss petrezselyem
  • tejföl
Provanszi burgonyához:
  • burgonya
  • só, bors
  • friss kakukkfű
  • olivaolaj
A pulykamellet kisméretűre felcsíkozzuk. Sózzuk, borsozzuk, átforgatjuk a liszttel.
A paradicsomkonzervet botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a majorannát, kakukkfüvet és a cukrot.
A gombát megpucoljuk, szeleteljük,
A 3 fej fokhagymát megpucoljuk.

A vaj 2/3-án a fokhagymagerezdeket fedő alatt, takaréklángon, néha kevergetve aranybarnára pirítjuk.

A maradék vajon és olajon a pulykamellcsíkokat 2-3 részletben előpirítjuk, a húsokat külön tálra kiszedjük.
A serpenyőben ezután megpirítjuk a gombát, hozzáadjuk az elősütött húst, felöntjük a borral, pár percig forraljuk, amíg az alkohol elsistereg belőle. Ezután hozzáadjuk a fűszerezett paradicsompépet és a 2 evőkanál paradicsompürét. Sózzuk borsozzuk, majd fedő alatt készre pároljuk. A végén beleforgatjuk a pirított fokhagymagerezdeket.

Provanszi burgonya:
A burgonyákat megmossuk, héjában, sós vízben félig megfőzzük.
Zsírpapírral bélelt tepsibe tesszük, klopfolóval mindegyikre ráütünk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk olivaolajjal, és pirulásig sütjük. A végén friss rozmaringgal szórjuk meg,

Tálaláskor a raguhoz tejfölt kínálunk,és friss petrezselyemzölddel megszórjuk.



2017. január 8., vasárnap

Túrós-karamellás-körtés pite

A receptet itt találtam, de tekintettel arra, hogy volt még itthon kézműves gyömbéres körtelekvár és kb. 3 evőkanál tejszín is, ezeket felhasználva picikét módosítottam rajta. Az idő is sürgetett, így gyorstempóban készült, és én már langyosan falatoztam belőle...nagyon-nagyon finom,  egyszerű sütemény, finoman különleges, nem hivalkodó, mégis ünnepies. Ajánlom szeretettel. :)


Hozzávalók:

A tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 8 dkg porcukor
  • 15 dkg hideg vaj
  • 1 egész tojás
A túrós töltelékhez:
  • 25 dkg túró
  • 1 cs vaníliás puding
  • 3 dl tej
  • 8 dkg cukor (én 3 ek nyírfacukrot használtam)
  • 1 cs. vaníliás cukor
A tetejére:
  • pár szem körte
  • baracklekvár (nálam gyömbéres körtelekvár)
  • 5 ek méz
  • 1 dl víz
  • 2-3 ek tejszín (elhagyható, én azért tettem bele, mert épp volt otthon egy bontott doboz)

A vajat felkockáztam, majd a tészta hozzávalóival gyorsan összedolgoztam. Én két folpack között azonnal nyújtottam (hogy ne kelljen lisztezni), a piteformába simítottam, és amíg a töltelék elkészült, a hűtőben pihentettem.
A töltelékhez a 3 dl tejben a pudingot a cukorral megfőztem, a tűzről levéve 2-3 percig kevergettem, hogy hűljön, majd hozzáadtam a vaníliás cukort és a túrót, alaposan kikevertem.
A tésztára simítottam a túrós tölteléket, megkentem lekvárral, majd a magozott és hámozott körteszeleteket rátettem, és készre sütöttem. (Nem szükséges hámozni, de a mi körténk már elég csoffatag volt.)

Amíg a süti hűlt, elkészítettem a karamellt. Ehhez a mézet aranybarnára pirítottam egy lábosban, majd hozzáadtam a vizet, és tovább főztem, míg visszasűrűsödött. Hozzáadtam a tejszínt, ettől finomabb lett az íze ugyan, de kissé darabos lett (kicsapódott), sebaj. A langyos sütire öntöttem.

Mikor kihűlt, akkor szeleteljük és fogyasszuk egészséggel! :)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...