2013. február 27., szerda

Fűszeres keksz

Az apropót az adta, hogy volt még a hűtőben friss gyömbér, amivel már nem tudtam mit kezdeni, de mindenképp el akartam használni. Készült belőle ez a keksz és a maradékból sok-sok tea!

Eredetileg gyömbéres keksz a neve, de én inkább fűszeres keksznek hívnám, mert a gyömbér karakteres íze nem igazán intenzív benne. Állagában és ízében is a mézeskalács és a mézes puszedli közé tenném, szóval inkább karácsonyi keksznek fogom elkészíteni a továbbiakban.
Egyébként nagyon finom lett, a garázsvásárra vittem, mind elfogyott, nagyon szerették.
A karácsonyi keksz-repertoárba felvéve!

A receptet a Marmalade.hu-n találtam.


  • ¾ csésze vaj (10 dkg-ot használtam)
  • 2 csésze cukor
  • 2 tojás
  • ½ csésze méz
  • 4 csésze liszt
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 2 teáskanál fahéj
  • 3 teáskanál szegfűszeg
  • ½ teáskanál szerecsendió (én firssen reszeltem)
  • 2 teáskanál gyömbér (én frisset használtam)
  • csipet só
Keverjük össze a lágy vajat és a cukrot, majd adjuk hozzá  a tojásokat, végül a mézet. 
A száraz összetevőket külön tálban keverjük össze. 
Öntsük a vajas keverékhez a száraz részt, és keverjük jól el. Azonos méretű diónyi nagyságú golyókat formázzunk a tésztából, amiket egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzünk. 
Nyomkodjuk meg az ujjunkkal, majd szórjuk meg cukorral (el is hagyható). Mintázhatjuk villával.
180 fokos sütőben 12-15 percig süssük.

2013. február 25., hétfő

Paradicsomos gnocchi

Csillánál láttam meg péntek reggel ezt a finomságot, és mivel aznap szabin voltam, és a tervezett rakott krumplihoz úgyis krumplit készültem főzni, bedobtam még néhány darabot a főzővízbe, és így ebédre el is készült az én első gnocchim! Mivel Ő nem szeretni a húsmentes ételt, csak magamnak készült, Ő meg bánhatja, mert nagyon-nagyon-nagyon...



A szószhoz:
  • 1 közepes fej hagyma felkockázva
  • 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • só, bors, bazsalikom, cukor
  • kevés olívaolaj
  • paradicsompüré (én sűrűbb házi paradicsomlét használtam)
Az olajon a hagymát megdinszteljük, rádobjuk a fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét (vagy paradicsomlét), fűszerezzük és összefőzzük. Mivel én paradicsomléből készítettem, kicsit tovább főztem, hogy besűrűsödjön, és nem is lett annyira tűzpiros, mint ha paradicsomsűrítményből készült volna, viszont így meg egészségesebb.
A végén én összeturmixoltam, hogy homogén legyen a szósz állaga, de ez a lépés akár ki is hagyható.

A gnocchihoz:
  • 5 db nagy krumpli
  • 1 tojás sárgája
  • rétes liszt, amennyit felvesz
A burgonyát megmossuk, héjastól sós vízben megfőzzük, majd meghámozzuk és krumplinyomóval áttörjük, kihűtjük.
Ezután a tojássárgával, sóval és liszttel összedolgozzuk, majd a képen látható módon elkészítjük a gnocchikat.
Egyszerre ne főzzünk ki túl sokat, én 3 adagban főztem ki ezt a mennyiséget. Ha kiszedtük a vízből, azonnal a szószra dobjuk, nem kell hideg vízzel leöblíteni!


Végül a szószt és a gnocchit összekeverjük, majd reszelt sajttal megszórjuk. Én a képen látható olasz sajtkeveréket használtam (ajándékba kaptam, és meglepően finom).

Ebből a mennyiségből 2 nagy adag, vagy 3 kisebb adag lesz.

nyami



2013. február 24., vasárnap

10.000

Ma a blogom átlépte a tízezredik kattintást, ez nekem óriási dolog! KÖSZÖNÖM Nektek!
Jó, hogy vagytok, hogy követtek, hogy hozzászóltok, hogy inspiráltok, hogy velem vagytok!
Mindenkinek a legjobbakat kívánom a konyhában és életben is!
Irány a 20.000 felé! :)

Zserbó sütinyalóka

A SAD (Süss, Alkoss, Díszíts) 13. fordulójának házigazdája Teller-cake lett, aki sütinyalóka készítését tűzte ki feladatul.

Utánaolvastam a témának, de az igazi  cake pop, magyarul sütinyalóka elkészítése nem is olyan egyszerű és gyors, mint ahogy én azt gondoltam, hiszen piskótát és krémet is kell készíteni, amit összegyúrás után golyókká formázunk és díszítünk.
Sajnos, mostanában úgy alakultak a dolgok, hogy csak egy nagyon egyszerű, de annál finomabb sütinyalókára futotta, ami tényleg olyan, mint ha zserbóba harapnánk.

Az eredeti receptre a Nosaltyn bukkantam még régebben, és azóta vártam az alkalmat, hogy elkészíthessem. Picit változtattam a recepten, például tettem bele darált kekszet is, és ennek megfelelően kicsivel több lekvár került bele.


Hozzávalók:

  • 15 dkg aszalt sárgabarack (nekem kevesebb volt csak itthon)
  • 15 dkg darált dió
  • 4 púpos ek. darált keksz
  • 2 ek rum
  • 2 ek porcukor
  • 1 ek víz
  • 2-3 ek sárgabarcklekvár

Díszítéshez:

  • ét- vagy tejcsoki
  • vaj 
  • darált dió

Az aszalt sárgabarackot forró vízbe áztatjuk, ha megpuhult, nagyon apróra vágjuk.
Ezután mindent alaposan összegyúrunk, ha szükséges, még lekvárt, vagy vizet adunk hozzá, de keménynek kell lennie, erre figyeljünk!
Kicsi gombócokat formázunk a masszából, és 1 órára a hűtőbe tesszük.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk annyi vajjal, hogy könnyen bele tudjuk majd forgatnia gombócokat.
A gombócokat kivesszük a hűtőből, egyenként hurkapálcára szúrjuk, belefogatjuk a csokiba, majd egy részüket meghempergetjük a dióban is, ismét hűtőbe tesszük (én pohárba állítottam őket, és egy tálra tettem a poharat, hogy arra csepegjen a csoki), amíg a csoki szépen megdermed.
Kb. 30 db lesz belőle.



Végül kicsi, színes masnikkal díszítettem még, de díszíthetjük bármivel. :)

2013. február 22., péntek

Olcsó fasírt leveshúsból

Említettem nektek, hogy kacsa farhátból, mellcsontból, nyakból illetve a zúzából húslevest főztem még vasárnap. A csontos húsokért a levesben viszont egyikőnk sem rajong, kidobni meg sajnáltam, így jött az ötlet, hogy fasírtot készítsek belőle.
A főtt húsból készülő fasírt ötlete Júliánál tetszett meg, magamtól eszembe sem jutott volna, pedig olyan nagyszerű ötlet és olcsó is!
Szóval a húst lekapirgáltam a csontról, amennyire csak tudtam, és kezdődhetett a móka. Innentől már pikk-pakk kész is lett. :)


Hozzávalók:
  • főtt hús (nekem egy púpozott kistányérra való lett)
  • 1 kicsike fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db zsemle
  • só, bors, majoranna, bazsalikom, pirospaprika (ízlés szerint bármi)
  • 1 egész tojás
  • zsemlemorzsa
  • olaj/zsír a sütéshez
A zsemlét vízbe áztatjuk.
Közben a hagymát a hússal ledaráljuk (én a megszokott módon a botmixer késes-betétes mixelőjét használtam, hamar kész, alig kell mosogatni utána).
A húshoz adjuk a reszelt fokhagymát, a kinyomkodott zsemlét, a tojást és fűszereket, majd alaposan összedolgozzuk annyi zsemlemorzsával, hogy könnyen formázható állagú legyen.
Gombócokat formázunk belőle, és forró zsiradékban mindkét oldalát pirosra sütjük, majd papírszalvétára téve lecsöpögtetjük.
Ebből a mennyiségből nekem 23 db golyó lett. És ahelyett, hogy a húst a levessel nyamnyogtuk volna el, lett egy külön fogás, ami már a fogunk alá való! :)
Olyan fincsi lett, hogy szerintem aki nem tudná, biztos nem mondaná meg, hogy nem a klasszikus darált húsból készült.

(A főtt húsból egyébként nagyon finom húsos réteg készíthető rakott zöldséges dolgokba is.)

Házi kenőmájas 1.

Nagyon elegem van már az egyforma ízű, agyonsózott-tartósított bolti felvágottakból, húskészítményekből. Eldöntöttem, hogy ezentúl igyekszek saját magam különféle kenegetőket készíteni: legyen az kőrözött vagy épp tojáskrém. Mert abban legalább tudom, mi van. És friss. És biztosan finom. :)
Úgy adódott, hogy a nagyon beteg kiscicámnak vettem csirkemájat. De ugye nem kérhet az ember lánya 2 db-ot a hentestől, így vettem egyből több, mint fél kilót. :) És amúgy is tervben volt már, hogy készítek házi kenőmájast. :)

A házi kenőmájasban az a jó, hogy könnyű elkészíteni és csak a képzeletünk szab határt, olyan jól variálható.
Lehet vajjal kikeverni, különféle friss és szárított fűszerekkel kísérletezni, főtt tojással kombinálni stb.
Mivel nagyon szeretem a paraszt májast, így én most pirított hagymával és pirított szalonna darabkákkal kevertem össze, a krémes állaghoz vaj helyett pedig a kacsasültből visszamaradó illatos rozmaringos kacsazsírt használtam fel.


Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemáj
  • 1 kisebb fej hagyma
  • kevés zsírszalonna
  • só, bors, majoranna
  • rozmaringos kacsazsír (vagy ami otthon van, bármilyen zsír)

A hagymát nagyon apróra vágjuk, kacsazsíron puhára dínszteljük, kiszedjük a serpenyőből, félretesszük.
A szalonnát szintén nagyon apróra vágjuk, kisütjük, de nem ropogósra, csak "szivacsos" állagúra, majd kiszedjük a zsírból egy szűrőkanállal, szintén félretesszük (a kisült zsírt ehhez a recepthez nem használjuk fel).
A megtisztított májat 3-4 darabba vágjuk, kacsazsíron megsütjük, majd még forrón összedaráljuk. (Én a botmixerem késes betétes darálójába kanalaztam a májat, és ebben mixeltem kenhető állagúra, villámgyors és mosogatásbarát megoldás!).
Ezután nincs más dolgunk, mint a pépesített májat a fűszerekkel, a hagymával és a szalonnával alaposan kikeverni. Nekem elég száraz volt, így apránként annyi olvasztott, rozmaringos kacsazsírt adtam hozzá, hogy kenőmájas állagú legyen.
Egy estét érdemes a hűtőben pihentetni, hogy az ízek szépen összeérjenek és a zsír visszadermedjen.
Fogyasztás előtt fél órával vegyük ki a hűtőből, hogy könnyen tudjuk a kenyérre kenni.


2013. február 20., szerda

Kacsasült

Már régebb óta a fagyasztóban tanyázott egy egész kacsa, így ideje volt kezdeni vele valamit.
A farhátból, nyakból, mellcsontból és szárnyvégekből húslevest főztem.
A 2 combot, 2 szárnyat és a mellfilét pedig a lehető legegyszerűbb módon megsütöttem. Ez volt a vasárnapi ebédünk. Párolt lilakáposztával és zsíros vagy hagymás tört burgonyával az igazi.


Hozzávalók:
  • kacsacomb, -mell, -szárny
  • bors
  • majoranna
  • rozmaring
  • hájas-bőrös darabok a kacsából, ha nincs, akkor 1-2 ek zsír 
A húst megtisztítjuk, megmossuk, majd a combokon és a mellen a bőrt bevagdossuk.
Alaposan bedörzsöljük sóval, borsozzuk, megszórjuk majorannával, majd bőrrel lefelé egy fedeles sütőtálba tesszük, és egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap  a hájas-bőrös darabokat mellétesszük (vagy teszünk alá 1-2 evőkanál zsírt), rádobunk néhány ág friss rozmaringot és fedővel elfedve addig sütjük, míg megpuhul. Ezután a fedőt levesszük, megfordítjuk a húst, és a bőrös felével fölfelé addig sütjük, amíg szépen megpirul a bőr.

A rozmaringos kacsazsír nagyon finom lesz...én most házi kenőmájashoz használtam fel. A receptje hamarosan a blogon!

Farsangi szelet

Az Ízemlékek blog írójától, Hanitól származik a recept. Nemrég töltötte fel a blogjára, én pedig azonnal elmentettem a receptet és pár nap múlva el is készítettem. A recept azért tetszett meg, mert nagyon kevés hozzávaló kell hozzá, nagyon egyszerű az elkészítése, és mert rengeteg diónk van, amit nem győzök megsütni.
A végeredmény ízben nekem nagyon hasonlított a diós kosárkák ízvilágához (biztos ismeritek, igazi lagzis süti), óriási pozitívuma amellett, hogy nagyon finom, hogy sokáig elálló, könnyen szeletelhető, szállítható sütemény, így bármilyen alkalomra akár előre is elkészíthető.
Egy ici-pici negatívum, hogy nekem kicsit száraz lett, DE így is elképesztően finom volt, és 2 nap alatt mind megettük. :D Elhatároztam, hogy újra megsütöm majd, de akkor megkenem a tésztát lekvárral, vagy belekeverem a diós töltelékbe a lekvárt, hogy kicsit zamatosabb legyen. Erre tessék, ma szembe jön velem ez a recept Citromhabnál, ami nagyon hasonló ehhez a recepthez, csak lekvárral készül. :) Úgyhogy azt hiszem, Citromhab receptjét is ki kell próbálnom, már csak az összehasonlítás végett is....:)


Hozzávalók

Tésztához:
  • 30 dkg finomliszt
  • 25 dkg vaj/ Rama
  • 1 cs sütőpor
  • 1 db tojás
  • 2 ek cukor (én porcukrot használtam)
  • csipet só
Töltelékhez:
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg darált mandula vagy dió
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 db citrom leve (én kb. a felének a héját is beletettem)
  • 5 dkg mazsola 
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, két részre osztjuk.
A töltelékhez a citromléből  és cukorból szirupot főzünk, majd hozzáadjuk a diót, fahéjat, mazsolát és egy kis reszelt citromhéjat.
A tésztát kinyújtjuk, és egy kb. 21x31 cm kikent, lisztezett tepsibe tesszük, villával megszurkáljuk, rákanalazzuk a diós tölteléket, elsimítjuk, majd a másik tésztával befedjük, felül is megszurkáljuk. 
Előmelegített sütőben készre sütjük, langyosan már szeletelhetjük, de teljesen kihűlt állapotában az igazi (szerintem). 
Vaníliás porcukorral hintjük meg a tetejét.


2013. február 18., hétfő

Brassói aprópecsenye

Soha, sehol olyan finom brassóit nem ettem még, mint amilyet a mamám készít. Ezért ennek a receptenk nagyon itt a helye.

Eredetileg sertés lapockából kéne készíteni, úgy sokkal tartalmasabb, zamatosabb (és tán finomabb is) lesz, de én most a gyorsaságra való tekintettel csirkemellel készítettem, de készült már pulykamellből is.
Leírom azért mindkét készítési módot nektek, hogy választhassatok! :)

A recept egyébként egy réges-régi szakácskönyvből való.


Hozzávalók:
  • sertés lapocka, vagy csirkemell, vagy pulykamell
  • kevés zsír
  • fokhagyma
  • só, bors, majoranna, pirospaprika
  • húsleves kocka (kb. 60-70 dkg húshoz elég 1 kocka)
  • burgonya
  • olaj a sütéshez
A sertéshúst felkockázzuk, és nagyon kevés zsiradékon zsírjára pirítjuk. Ha kevés zsiradékot enged ki magából a hús, pótoljuk, hogy ne égjen le.
Ha lepirult, és szép pirosas színt kapott a hús, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott fokhagymát, átforgatjuk, hogy kijöjjön az illata, majd nagyon kevés vizet hozzáadva, fedő alatt puhára pároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a majorannával. Ha a víz elfőtt, pótoljuk, de amikor a hús már majdnem tökéletesen puha, akkor már nem vizet öntünk alá, hanem egy fél kávéscsésze forró vízben feloldott húsleveskockát. Ezzel főzzük készre. A legvégén megszórjuk pirospaprikával.

Ha csirke- vagy pulykamellel készítjük, nem kell sokat bíbelődni a pirítással és a párolással, mert a csirkemell pillanatok alatt kész:  a felkockázott csirkemellt egy evőkanál zsíron fehéredésig pirítjuk, rádobjuk a fokhagymát, átforgatjuk, majd rögtön felöntjük a vegetás vízzel, fűszerezzük, és 1-2 perc alatt puhára pároljuk, a végén pirospaprikával megszórjuk.

A hasábokra vagy kockákra vágott  krumplit bő olajban kisütjük, lecsöpögtetjük, majd a hússal óvatosan összekeverjük.

Savanyúsággal tálaljuk. Illetve aki kéri, friss kenyér is jár hozzá.


2013. február 16., szombat

Francia rakottas

A receptre Barbinál bukkantam még múlt héten, az eredeti recept Kisilditől származik. Annyira gusztának és egyszerűnek találtam, hogy múlt vasárnap el is készítettem Barbi receptje alapján, és nem bántam meg.
Házi vegetám sajnos nem volt, az igazit meg nem szeretem használni, így kihagytam, illetve a krumplis réteghez több burgonyát használtam, és a húshoz tettem fokhagymát is.
Nagyon finom lett, biztos, hogy még fogom készíteni, de legközelebb én kicsit több fűszert használok majd (pl. majorannát), szerintem attól még finomabb lenne (bár gondolom a házi vegeta is nagyon sokat dobott volna rajta).

Tűzforrón fotóztam :)
Hozzávalók

Töltelékhez:
  • 500 g darált hús (lapockát használtam)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma (Barbi receptjében nem szerepel)
  • kevés zsiradék
  • 1 evőkanál petrezselyem
  • 1 mokkáskanál pirospaprika
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 tojás
  • 1 tejben áztatott zsemle
  • só, bors
Krumplis réteghez:
  • burgonya
  • vaj
  • tej vagy tejszín
Összeállításhoz:
  • reszelt sajt (kb. 20 dkg)
A burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük.
Közben a felkockázott hagymát kevés zsiradékon üvegesre pároljuk, a végén belenyomjuk a fokhagymát, átforgatjuk,  majd rátesszük a darált húst, amit fehéredésik pirítunk. Sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a petrezselymet, majd fedő alatt puhára pároljuk. A végén megszórjuk pirospaprikával.
A zsemlét langyos tejbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk.
A tojást elkeverjük a tejföllel.
A húst, a kinyomkodott zsömlét és tejfölös tojást jól összekeverjük.
A megfőtt krumplit leszűrjük, és a szokott módon krumplipürét készítünk belőle.
Egy tepsit kikenünk zsiradékkal, belesimítjuk a krumplipüré felét, majd rátesszük a húst, erre a sajt fele kerül. Majd rásimítjuk a maradék krumplipürét, és a tetejét is megszórjuk a sajttal. Előmelegített sütőben a sajt pirulásáig sütjük.



2013. február 10., vasárnap

Heróka

Vagy más néven csörögefánk, forgácsfánk. Nálunk heróka néven szerepel abban a már oly sokat emlegetett, elnyűtt receptes füzetben, így a bejegyzés címének is ezt választottam. :)
Mivel a heróka a farsang egyik elengedhetetlen süteménye, így ma, életemben először egyes-egyedül nekiláttam és elkészítettem. Mivel nem bíztam magamban, és abban, hogy sikerül, meg hogy Ádámnak ízleni fog, csak fél adagot készítettem. Kár volt, mert nagyon finom lett. Ádámnak is nagyon-nagyon ízlett, már több, mint a felét megettük. :) Szóval bátran álljatok neki, nincs benne semmi ördöngösség. :)

Egy kis hiba azért becsúszott: bár biztosra vettem hogy van itthon derelye metélőm, sajnos tévedtem, így jobb híján egy éles késsel vágtam fel. Az ízén ez ugyan semmit nem változtatott, de ami a látványt illeti, a fordos szélű lett volna az igazi.



Íme tehát a mi sok-sok éves heróka receptünk:

Hozzávalók:

Tésztához:
  • 40 dkg liszt 
  • 10 dkg vaj 
  • 2 dkg porcukor 
  • ½ citrom leve és héja 
  • ½ dl rum 
  • kb. 1 kis pohár tejföl 
  • 4 db tojás sárgája 
  • csipet só 
Sütéshez:
  • zsír vagy olaj (zsírban sütve szerintem finomabb)
Tálaláshoz:
  • vaníliás porcukor 
  • sárgabarack lekvár 
A lisztet, porcukrot és a csipet sót elkeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Közepébe egy kis gödröt formálunk, ebbe ütjük a 4 tojás sárgáját, hozzáadjuk a rumot, fél citrom levét és héját, és annyi tejfölt, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Alaposan összedolgozzuk, majd hideg helyen legalább 20 percig pihentetjük.


Ezután kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk (nagyon kevés liszttel szórjuk csak nyújtás közben!), és tetszőleges méretű négyzetekre vagy téglalapokra vágjuk (én először négyzetekre vágtam, és azokat vágtam ketté).

 

Ha a négyzet formát választjuk, akkor így járjunk el (mamám módszere): 
  • két csíkot vágjuk bele átlósan
  • mindkét csücskét húzzuk át a vágásokon

Ha téglalapot vágunk, akkor így járjunk el:
  • vágjunk bele középen, a hosszanti oldallal párhuzamosan egy csíkot 
  • az egyik (csak az egyik!) rövidebb oldalát megfogva húzzuk át a tésztát vágáson


Íme a végeredmény:


Ezután forró zsírba mindkét oldalát világos barnára sütjük, vaníliás cukorral alaposan meghintve, lekvárral tálaljuk. Gyorsan sül, ezért nagyon figyeljünk oda sütés közben!

És íme, a légiesen könnyű heróka. Ha jól dolgoztunk, sütés közben szépen felhólyagosodik, öröm beleharapni! :)

2013. február 2., szombat

Farsangi szalagos fánk

A kelt tésztás receptek leírásával nagy bajban vagyok, mert mamám mindig érzésre készíti, ezért fix recept nincs is, hiszen mindig kicsit más. Viszont ami fix, hogy mamám sosem tesz vajat vagy margarint a kelt tésztákba, mindig csak olajat használ.

Egyszer még régebben azért lemértem a fánk hozzávalóit, úgyhogy fánk készítésénél az alábbi recept az irányadó.




Hozzávalók:

Tésztához:
  • 1 kg liszt (fele rétes, fele sima liszt) 
  • 5-6 dl tej 
  • olaj (érzésre, kb. 1 dl) 
  • 5 dkg élesztő 
  • 2 db egész tojás és 3 tojás sárgája 
  • 10 dkg cukor + egy kevés az élesztő felfuttatásához 
  • 0,5 dl rum 
  • 1 citrom reszelt héja 
  • 2 cs. vaníliás cukor 
  • csipet só 
Sütéshez:
  • zsír vagy olaj
Tálaláshoz:
  • lekvár 
  • porcukor 

Elkészítés:

Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk.
Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, beleteszünk egy csipet sót, a cukrot, vaníliás cukrot és citromhéjat, és jól összekeverjük. Közepébe mélyedést készítünk, beleütjük az egész tojásokat, hozzáadjuk a rumot, a felfuttatott élesztőt, az olajat, és a langyos tej egy részét (lehet, hogy nem kell majd mind). Fakanállal jól összedolgozzuk, ha szükséges, adunk még hozzá tejet. Lágyabbnak kell lennie, mint az átlagos kelt tésztának.

Addig verjük a fakanállal, amíg a tészta kifényesedik, és hólyagos nem lesz. Ekkor már elválik az edény falától és lejön a fakanálról is. Ha kész, meglisztezzük a tetejét, letakarjuk konyharuhával és meleg helyen kétszeresére kelesztjük.

Ezután lisztezett deszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk és kb. 1,5 ujjnyi vastagságúra nyújtjuk.

Fánkszaggatóval kiszaggatjuk, és  konyharuhával letakarva kb. még 25-30 percet kelesztjük.

Sütés előtt a fánkok közepét kissé benyomjuk, majd forró zsírba vagy olajba tesszük (a felső, nem lisztes felével lefelé tegyük az olajba/zsírba). Nem sokat egyszerre, mert sütés közben megnőnek. Azonnal fedőt teszünk rá, és 1-2 percig fedő alatt sütjük. Ha megsült az alsó fele, megforgatjuk, és fedő nélkül sütjük tovább. Ekkor lesz szép szalagos a fánkunk.

Bő zsírban vagy olajban süssük, különben, nem tud "úszni" sülés közben és nem lesz szép.
Ne süssük nagyon nagy lángon, különben nagyon gyorsan megpirul a széle, de a közepe nem sül majd át.

Megjegyzés: Mamám mindig zsírban, vagy fele zsír-fele olajban süti, de ha úgy szimpatikusabb, természetesen süthetitek csak olajban is. Zsírban készítve szerintem finomabb.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...