A burgonyatallér önálló ételként, tejfölös mártogatóssal is megállja a helyét, de az általam készített combokkal is nagyon jól összepasszolt.
A combok úgy készültek, hogy összedobtam, ami itthon volt, és annyira finom lett, hogy megosztom veletek is. Pontos recept itt sincs, a mennyiségek irányadóak.
- 12 db csirke felsőcomb
- kb. 4 ek ketchup
- kb. 4 ek szójaszósz
- 3-4 ek chiliszósz (mivel az chiliszósz nekem épp kifogyott az üvegből, kb. 1 dl vízzel kiöblítettem az üveget, és ezt is beleöntöttem a pácba)
- 5 db duci gerezdből zúzott fokhagyma
- só, bors
- 2 csapott evőkanál nádcukor
- zsír a sütéshez
A pác hozzávalóit összekeverjük, beleforgatjuk a combokat és legalább egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk (a sütőpapírra kupacokba zsírt teszünk, és így tesszük rá a combokat bőrével felfelé).
A combokat a visszamaradt páclé felével meglocsoljuk, majd elkezdjük megsütni (nem kell letakarni és a sütőt sem fontos előmelegíteni).
Amikor már majdnem kész, a maradék páclét rákenjük, visszatoljuk, és megvárjuk még szépen a combok tetejére sül.
A combokat ezúttal sülés közben nem forgattam, és tökéletesek lettek, viszont sülés után elég sok víz maradt a tepsiben, ami a combokból sült ki, ezért egy külön jénaiba azonnal kivettem a combokat, és így toltam vissza a már elzárt, de még meleg sütőbe tálalásig.
Hozzávalók a burgonyás körethez:
- kb. 8 db nagyobb burgonya
- reszelt sajt ízlés szerint (nálam füstölt és trappista vegyesen, kb. 15 dkg) + a töltelékbe néhány szelet
- só, bors
- szerecsendió
- 1 db nagyobb tojás, vagy két kicsi
- 2 ek tönkölybúzaliszt
- 2 ek zsemlemorzsa
- egy csokor friss petrezselyem
- olaj és zsemlemorzsa a sütéshez
A burgonyákat héjastól sós vízben megfőzzük, majd pucoljuk, áttörjük és kihűtjük, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk.
A sajtból (ami lehet mozzarella is) kisebb darabokat vágunk.
A krumpliból egy kis adagot kilapítunk, beletesszük a sajtot, majd egy másik kilapított krumplis réteget fektetünk rá, a széleit összedolgozzuk, zsemlemorzsában meghempergetjük, és kevés olajon mindkét oldalát kisütjük.