2013. február 22., péntek

Olcsó fasírt leveshúsból

Említettem nektek, hogy kacsa farhátból, mellcsontból, nyakból illetve a zúzából húslevest főztem még vasárnap. A csontos húsokért a levesben viszont egyikőnk sem rajong, kidobni meg sajnáltam, így jött az ötlet, hogy fasírtot készítsek belőle.
A főtt húsból készülő fasírt ötlete Júliánál tetszett meg, magamtól eszembe sem jutott volna, pedig olyan nagyszerű ötlet és olcsó is!
Szóval a húst lekapirgáltam a csontról, amennyire csak tudtam, és kezdődhetett a móka. Innentől már pikk-pakk kész is lett. :)


Hozzávalók:
  • főtt hús (nekem egy púpozott kistányérra való lett)
  • 1 kicsike fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db zsemle
  • só, bors, majoranna, bazsalikom, pirospaprika (ízlés szerint bármi)
  • 1 egész tojás
  • zsemlemorzsa
  • olaj/zsír a sütéshez
A zsemlét vízbe áztatjuk.
Közben a hagymát a hússal ledaráljuk (én a megszokott módon a botmixer késes-betétes mixelőjét használtam, hamar kész, alig kell mosogatni utána).
A húshoz adjuk a reszelt fokhagymát, a kinyomkodott zsemlét, a tojást és fűszereket, majd alaposan összedolgozzuk annyi zsemlemorzsával, hogy könnyen formázható állagú legyen.
Gombócokat formázunk belőle, és forró zsiradékban mindkét oldalát pirosra sütjük, majd papírszalvétára téve lecsöpögtetjük.
Ebből a mennyiségből nekem 23 db golyó lett. És ahelyett, hogy a húst a levessel nyamnyogtuk volna el, lett egy külön fogás, ami már a fogunk alá való! :)
Olyan fincsi lett, hogy szerintem aki nem tudná, biztos nem mondaná meg, hogy nem a klasszikus darált húsból készült.

(A főtt húsból egyébként nagyon finom húsos réteg készíthető rakott zöldséges dolgokba is.)

4 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta kis golyókat csináltál! Biztos nagyon finom volt.Szoktam én is újrahasznosítani így dolgokat!

Ditti írta...

Bizony, fincsi volt! :)
Igen, ezért is szeretem a blogod, mert sok konyhai újrahasznosításhoz kapok tippet nálad! :) Én rosszul vagyok, ha ételt kell kidobnom ezért inkább kitalálok valamit, amire még felhasználható.

Gonda Hajnalka írta...

Na mi van...látod a hűtőmbe a megmaradt főtt húst? Na így fog ez elfogyni nekem! Most lángost kellett sütnöm reggelire, de délre ezt megcsinálom úgy éljek! Még szárazabb kenyerem is pont van...
Kösz a tippet!

Ditti írta...

Biztos a telepátia :D Majd írd meg, hogy sikerült! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...