2012. június 27., szerda

Meggyszörp és magozott meggybefőtt

Egy, megérett a meggy... :) Úgyhogy ideje volt eltenni belőle télire.

Meggyszörp:
  • 1 kg fejtett meggy
  • 1 liter víz
  • 2 kg cukor
  • 1 dkg citromsav
  • 1dkg szalicil

A meggyet kimagozzuk (a magozás közben kicsöpögött lét is tegyük hozzá), majd lemérjük. Kilonként 1 liter vizet és 1 dkg citromsavat adunk hozzá, elkeverjük, és egy éjszakát hűvös helyen állni hagyjuk.
Másnap ritka szövésű anyagon átszűrjük, a fennakadó meggyeket közrefogjuk az anyaggal, összekötjük, felakasztjuk, tálat teszünk alá, és hagyjuk, hogy jó lecsöpögjön (szintén hűvös helyen).


Ezután beletesszük a cukrot és addig kevergetjük, amíg a cukor teljesen elolvad. Nem kell folyamatosan keverni, közben csinálhatunk mást is, de 5-10 percenként keverjük azért alaposan át.
Ha elolvadt a cukor, a szalicilt kevés szörpben teljesen elkeverjük, majd hozzáöntjük a szöphöz, itt is elkeverjük, és tölthetjük az üvegekbe. Sokáig eláll, és nagyon finom!

A lecsöpögtetett meggyet pedig üvegekbe nyomkodjuk, tetejére szalicilt szórunk, és nedves dunsztba tesszük. Tökéletes lesz meggyes lepénybe. :)

Én most 2 kg-ból készítettem szörpöt (ebből kb 1,6 kg volt a meggy, és 0,4 kg a fejtés közben keletkező meggylé), melyből kb. 5,5 liter szörp lett. :)

Frissítés: 2014-ben, azaz idén 6 kg fejtett meggyből készült, de csak 10 kg cukrot adtam hozzá, és szalicil helyett Na-benzoátot használtam, amit azonnal beleszórtam, amikor vízzel felengedtem, nehogy megromoljon. 12 liter lett ezúttal belőle.
A fejtett meggyet lecsöpögés után üvegekbe nyomkodtam, és mivel Na-benzoátos volt, egyéb tartósítót nem is tettem hozzá, csak nedves dunsztban kidunsztoltam.

Magozott meggybefőtt
  • magozott meggy
  • szalicil

A meggyet kimagozzuk, és alaposan tisztított üvegekbe nyomkodjuk. Tetejükre 1-1 késhegynyi szalicilt szórunk, majd lezárjuk az üvegeket. Nem kell rá víz, elég az, ami a meggyből kifolyik.
Nedves dunsztba tesszük, ami ennyit tesz: a lábas alját kibéleljük újságpapírral, majd vastagabb ronggyal (én most vászonlepedőt használtam, többszörösen hajtogatva), beletesszük az üvegeket, a fémtetők aljáig felöntjük hideg vízzel, egy másik ronggyal felülről is letakarjuk, végül fedőt teszünk a lábasra. Így forraljuk fel, majd a forrás után takarék lángon még 5 percig forraljuk. Elzárjuk a gázt, és ebben a fazékban hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, kivesszük az üvegeket, letöröljük róluk a vizet, és a kamrapolcra sorakoztatjuk. :)

A nedves dunsztról annyit, hogy dunsztom sincs minek az újságpapír és a rongy, de az biztos, hogy mama 1000 éve így csinálja, és mindig tuti lesz, és az üvegek sem repednek el. :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

És ebbe cukor nem is kell? Éva

Ditti írta...

A befőttbe nem! Ez teljesen natúr. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...