A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rumos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rumos. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 3., szerda

Puncstorta

A hétvégén nem csak Húsvétot, hanem Apa 56. születésnapját is ünnepeltük. Puncstortával leptem meg, ez a kedvence. :)
Az elkészítés elég kalandosra sikerült, mert a tortalapom nagyon nem lett szép: lapos is lett, és a közepe is beesett, pedig nem először sütöttem meg...
De két vékony kerek lapot azért tudtam belőle vágni, a többi pedig ment a töltelékbe.
Két recept között vacilláltam sokáig, míg végül elkészült a saját verzióm.
Köszönöm a ihletet Teller Cake-nek és Illéskrisznek. Eredetileg Teller Cake tortáját szerettem volna megsütni, de elfelejtettem sütőpapírt venni, és persze erre az utolsó pillanatban jöttem rá...Illéskrisz puncsos sütijével meg az volt a bajom, hogy nem torta.
Lássuk, mit sütöttem ki ebből! :)




Hozzávalók:

  • 18 db babapiskóta (Ha nektek szép magasra sikerül a tortátok, akkor a töltelékhez kevesebb babapiskóta is elég lesz, hiszen több lesz a tortából belekerülő anyag)
  • 2 dl víz
  • 20 dkg porcukor
  • piros ételszínezék
  • 2-3 ek tej
  • 5-6 ek rum
  • 5 dkg puha vaj
  • 2 ek sárgabarack lekvár + a kenéshez
  • 1 csapott ek. kakaópor

díszítéshez:

  • 1 nagyobb tojás fehérje
  • 20 dkg porcukor
  • pár csepp piros ételfesték
  • darált keksz az oldalára

A tortalapot megsütjük, teljesen kihűtjük. Két nagyon vékony réteg lapot vágunk belőle: nekem ebben a Zenker tortavágó karikája segített :). (Ha szép magas a tortánk, akkor a tetejéről és az aljáról vágjuk le a vékony lapokat, ha olyan csúnya, beesett, mint nekem, akkor vágjuk le jó vastagon a tetejét, és a megmaradt alsó részt vágjuk kettő vékony lappá.)
A maradék piskótát apró darabokra tépjük, a babapiskótákat késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk, és együtt egy tálba tesszük őket.
A 2 dl vízből és a 20 dkg porcukorból szirupot főzünk, amit ráöntünk a piskóta darabokra.
A tejet, rumot és néhány csepp ételfestéket összekeverünk, és ezt is ráöntjük a piskótákra, alaposan elkeverjük, hogy mindenhol színezze a festék.
Ezután kakaóval és lekvárral ízesítjük, belekeverjük a vajat és hűtőbe téve pár órát állni hagyjuk.
A tortaformát elmossuk, szárazra töröljük, az aljár tesszük az egyik vékony lapot, sárgabaracklekvárral vékonyan megkenjük, ráhalmozzuk a rumos masszát, elegyengetjük, tetejére tesszük a másik lapot.
A mázhoz a tojásfehérjét a porcukorral kikeverjük, színezzük, és a torta tetejére simítjuk a 2/3-át. A torta oldalát darált keksszel vonjuk be. Ha megszáradt a torta tetején a máz, a maradék 1/3 részt is rácsurgatjuk, ezzel díszítjük.
Én még fehér csokiból készítettem rá 56-os számot és pöttyöket úgy, hogy a csokit kevés olajjal gőz fölött felolvasztottam, majd alufóliára mintáztam az alakzatokat. Hűtőbe tettem, és dermedés után az alufóliáról leszedve csak a tortára kellett helyezni.

feldíszítve :)

egy gyors kép, mielőtt mind efogyna :)

2013. február 24., vasárnap

Zserbó sütinyalóka

A SAD (Süss, Alkoss, Díszíts) 13. fordulójának házigazdája Teller-cake lett, aki sütinyalóka készítését tűzte ki feladatul.

Utánaolvastam a témának, de az igazi  cake pop, magyarul sütinyalóka elkészítése nem is olyan egyszerű és gyors, mint ahogy én azt gondoltam, hiszen piskótát és krémet is kell készíteni, amit összegyúrás után golyókká formázunk és díszítünk.
Sajnos, mostanában úgy alakultak a dolgok, hogy csak egy nagyon egyszerű, de annál finomabb sütinyalókára futotta, ami tényleg olyan, mint ha zserbóba harapnánk.

Az eredeti receptre a Nosaltyn bukkantam még régebben, és azóta vártam az alkalmat, hogy elkészíthessem. Picit változtattam a recepten, például tettem bele darált kekszet is, és ennek megfelelően kicsivel több lekvár került bele.


Hozzávalók:

  • 15 dkg aszalt sárgabarack (nekem kevesebb volt csak itthon)
  • 15 dkg darált dió
  • 4 púpos ek. darált keksz
  • 2 ek rum
  • 2 ek porcukor
  • 1 ek víz
  • 2-3 ek sárgabarcklekvár

Díszítéshez:

  • ét- vagy tejcsoki
  • vaj 
  • darált dió

Az aszalt sárgabarackot forró vízbe áztatjuk, ha megpuhult, nagyon apróra vágjuk.
Ezután mindent alaposan összegyúrunk, ha szükséges, még lekvárt, vagy vizet adunk hozzá, de keménynek kell lennie, erre figyeljünk!
Kicsi gombócokat formázunk a masszából, és 1 órára a hűtőbe tesszük.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk annyi vajjal, hogy könnyen bele tudjuk majd forgatnia gombócokat.
A gombócokat kivesszük a hűtőből, egyenként hurkapálcára szúrjuk, belefogatjuk a csokiba, majd egy részüket meghempergetjük a dióban is, ismét hűtőbe tesszük (én pohárba állítottam őket, és egy tálra tettem a poharat, hogy arra csepegjen a csoki), amíg a csoki szépen megdermed.
Kb. 30 db lesz belőle.



Végül kicsi, színes masnikkal díszítettem még, de díszíthetjük bármivel. :)

2013. február 10., vasárnap

Heróka

Vagy más néven csörögefánk, forgácsfánk. Nálunk heróka néven szerepel abban a már oly sokat emlegetett, elnyűtt receptes füzetben, így a bejegyzés címének is ezt választottam. :)
Mivel a heróka a farsang egyik elengedhetetlen süteménye, így ma, életemben először egyes-egyedül nekiláttam és elkészítettem. Mivel nem bíztam magamban, és abban, hogy sikerül, meg hogy Ádámnak ízleni fog, csak fél adagot készítettem. Kár volt, mert nagyon finom lett. Ádámnak is nagyon-nagyon ízlett, már több, mint a felét megettük. :) Szóval bátran álljatok neki, nincs benne semmi ördöngösség. :)

Egy kis hiba azért becsúszott: bár biztosra vettem hogy van itthon derelye metélőm, sajnos tévedtem, így jobb híján egy éles késsel vágtam fel. Az ízén ez ugyan semmit nem változtatott, de ami a látványt illeti, a fordos szélű lett volna az igazi.



Íme tehát a mi sok-sok éves heróka receptünk:

Hozzávalók:

Tésztához:
  • 40 dkg liszt 
  • 10 dkg vaj 
  • 2 dkg porcukor 
  • ½ citrom leve és héja 
  • ½ dl rum 
  • kb. 1 kis pohár tejföl 
  • 4 db tojás sárgája 
  • csipet só 
Sütéshez:
  • zsír vagy olaj (zsírban sütve szerintem finomabb)
Tálaláshoz:
  • vaníliás porcukor 
  • sárgabarack lekvár 
A lisztet, porcukrot és a csipet sót elkeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Közepébe egy kis gödröt formálunk, ebbe ütjük a 4 tojás sárgáját, hozzáadjuk a rumot, fél citrom levét és héját, és annyi tejfölt, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Alaposan összedolgozzuk, majd hideg helyen legalább 20 percig pihentetjük.


Ezután kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk (nagyon kevés liszttel szórjuk csak nyújtás közben!), és tetszőleges méretű négyzetekre vagy téglalapokra vágjuk (én először négyzetekre vágtam, és azokat vágtam ketté).

 

Ha a négyzet formát választjuk, akkor így járjunk el (mamám módszere): 
  • két csíkot vágjuk bele átlósan
  • mindkét csücskét húzzuk át a vágásokon

Ha téglalapot vágunk, akkor így járjunk el:
  • vágjunk bele középen, a hosszanti oldallal párhuzamosan egy csíkot 
  • az egyik (csak az egyik!) rövidebb oldalát megfogva húzzuk át a tésztát vágáson


Íme a végeredmény:


Ezután forró zsírba mindkét oldalát világos barnára sütjük, vaníliás cukorral alaposan meghintve, lekvárral tálaljuk. Gyorsan sül, ezért nagyon figyeljünk oda sütés közben!

És íme, a légiesen könnyű heróka. Ha jól dolgoztunk, sütés közben szépen felhólyagosodik, öröm beleharapni! :)

2013. január 14., hétfő

Puncsos rúd

Éva, a Takarékos konyha blog szerzője a SAD 12. fordolójára olyan feladatot talált ki, ami végre nekem is beindította a fantáziám, így most először én is játszok! :) A feladat az volt, hogy gondoljuk újra a sütiket, melyeket az alapos töprengés után csavarva-tekerve készítsünk el.

Nos, én egy puncsos tekercset készítettem el két recept összegyúrásából. A már blogomon is szereplő puncs szelet töltelékét tekertem bele a klasszikus piskótatekercsbe.
Hááát, nagyon fincsi lett... Apu kapta ezt a sütit egyébként ajándékba azért, mert készített nekünk (is) házi kolbászt, és mivel kedvencei a puncsos dolgok, meg az olyan sütik, melyekben több a töltelék, mint a tészta, igazán nagy sikert arattam vele nála!
A rúd közepe sokkal szebb lett, mint a fotón szereplő "szélek", de mivel ajándékba vittem, nem akartam kettévágni a rudat.


A töltelék elkészítése:

  • 17 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg zsír
  • 1 tojás sárgája
  • csipet só
  • kevés tej
A fenti hozzávalókból tésztát gyúrunk, és kikent tepsi hátulján 1 lapot sütünk belőle, melyet sülés után durvább darabokra törünk. Ezután az alábbiakkal ízesítjük:
  • 2 ek jó minőségű kakaó
  • 2 marék háztartási darált keksz
  • porcukor (ízlés szerint)
  • 1-2 ek rum
  • 8-10 dkg olvasztott margarin
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • baracklekvár (annyi, hogy puha, könnyen nyomkodható állagú legyen)
A tölteléket kézzel összegyúrjuk, vagy fakanállal jól összekeverjük.

A piskótatekercs elkészítése (mivel nekem nincs gáztepsi méretű tepsim, ezért csak 3 tojásból, kisebb tepsire készítettem)
  • 3 egész tojás+ 1 fehérje (ami a lapból kimaradt)
  • 4 csapott ek cukor
  • 3 púpos ek liszt
  • fél kk szódabikarbóna
  • 2 ek víz
  • csipet só
A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd apránként hozzáadjuk a cukrot, a vizet és tovább verjük a habverővel. Mikor már elég kemény a tojások sárgáját is belekeverjük, szintén a habverővel, végül fakanállal beleforgatjuk a szódabikarbónával elkevert lisztet.
Egy kb. 25x38-as tepsit enyhén megolajozunk, ráterítjük a sütőpapírt (így olajos lesz, és nagyon könnyen le lehet húzni majd a piskótáról), majd ráborítjuk a piskótát, elegyengetjük, és előmelegített sütőben néhány perc alatt megsütjük. Ha megsült, nedves konyharuhára kiborítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a nedves konyharuha segítségével azonnal felcsavarjuk,majd konyharuha nélkül, de felcsavarva hagyjuk kihűlni .

Összeállítás:

Ha kihűlt a piskóta, megkenjük kevés baracklekvárral, rásimítjuk a kakaós krémet (vizes kézzel a legegyszerűbb rányomkodni), feltekerjük, és ízlésünknek megfelelően díszítjük.

A díszítéshez én most Dr. Oetker puncs máz alapot használtam ( 1 csomag éppen hogy elég rá), és színes tortadarával szórtam meg.
Legalább egy napot hűvös helyen állni hagyjuk, hogy a töltelékben a tésztadarabok megpuhuljanak.



2012. október 7., vasárnap

Kókusztekercs

Szerintem ez egy tökéletes recept a tökéletes a kókusztekercshez.
A recept Kikitől való, köszönet érte!


Hozzávalók:

Tésztához:
  • 25 dkg darált háztartási keksz
  • 10 dkg porcukor
  • 1 dl feketekávé (én jobb minőségű instant kávéból teszek 2 kávéskanállal 1 dl forró vízbe, és hagyom langyosra hűlni)
  • 1 ek lekvár
  • 2 ek kakaó
  • 1 ek rum
  • kevés tej az összeállításhoz
Krémhez:
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg kókusz
Díszítéshez
  • kókuszreszelék

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, szükség esetén tejjel lágyítjuk. Kemény, de nyújtható tésztát kell kapnunk.
A krémhez a vajat a porcukorral alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk a kókuszt (kemény állagú kell, hogy legyen).
Két folpack között kinyújtjuk a tésztát (így sem a gyúrótábla, sem a nyújtófa nem lesz ragacsos) kb. fél centi vastagságúra. Ezután megkenjük a krémmel (kicsit nehéz, mert kemény a krém), majd a folpack segítségével szorosan feltekerjük, kókuszban megforgatjuk, és legalább 2 órára hűtőbe tesszük, ezután fogyasztható.

2012. szeptember 15., szombat

Barack sütemény

Szintén lakodalmakba szokták sütni a mi falunkban. Ez a mennyiség elég sok, egy kosárra való, érdemes felezni a hozzávalókat.
Elkészíteni nem túl nehéz, viszont nagyon időigényes, ezért csak akkor kezdjünk neki, ha kedvünk és időnk is bőven van.



Hozzávalók:

Tésztához:
  • 160 dkg liszt 
  • 60 dkg cukor (szerintem porcukorral jobb)
  • 3 tojás sárgája 
  • 4 dl tej 
  • 60 dkg zsír 
  • 4 csomag vaníliás cukor 
  • 2 csomag sütőpor 
Töltelékhez:
  • a megsült tészta kikapargatott belseje 
  • 2 csomag vaj (20 dkg)
  • 2 dl rum 
  • 4 dkg kakaó 
  • 40 dkg cukor 
  • baracklekvár ízlés szerint, ill a kívánt állag eléréséig
Díszítéshez:
  • piros és/vagy zöld színű aroma 
  • nagy szemű cukor 
  • kicsi levélkék 
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kis gombócokat formálunk belőle, ritkán tepsire rakjuk, megsütjük. Ha kész, még forrón kikaparjuk a belsejét. Egyszerre ne süssünk túl sokat, mert mire az utolsó darabokra sor kerül, már nagyon kihűlhetnek, és törhetnek kapargatás közben.

A kikapart tésztát összedolgozzuk a töltelék többi hozzávalójával, és ezt töltjük vissza a félgömbökbe, kettőt-kettőt összeragasztunk.

Az oldalait piros és/vagy zöld ételfestékkel bekenjük, és rögtön cukorba forgatjuk.

Végül apró levélkéket szúrunk bele díszítésképp.





2012. szeptember 11., kedd

Puncs szelet

Anya kapta a receptet valahonnan, kipróbáltam, de elsőre túl kevés lett a töltelék, a tetejére tett tojásfehérjés máz pedig nem száradt meg, és nem is volt rózsaszín, ami lássuk be, óriási probléma. :) Így kitaláltam, hogy adok a töltelékhez darált kekszet, és sokkal több lekvárt, és a tetejére sima cukorszirupot teszek, természetesen rózsaszínűre színezve. 


Tésztához
  • 50 dkg liszt 
  • 15 dkg cukor 
  • 15 dkg zsír 
  • 2 tojás sárgája (eredeti receptben 3 db szerepelt, de 2db is megteszi) 
  • 1 csomag sütőpor 
  • tej az összeállításhoz 
  • csipet só 

Töltelékhez:
  • 1 lap durvára összemorzsolva 
  • 25 dkg darált háztartási keksz 
  • 1 kis üveg baracklekvár 
  • rum, ízlés szerint 
  • 2 csomag vaníliás cukor 
  • 15dkg margarin 
  • rumba vagy tejbe áztatott mazsola 
  • kakaó, annyi, hogy szép barna legyen 

Kenéshez:
  • rum 

Tetejére:
  • kb. 15-20 dkg porcukor (attól függ, mennyire vastag mázat szeretnénk a tetejére) 
  • néhány kanál hideg víz (vagy egy tojás fehérje, amit  20 dkg porcukorral keverünk ki: ezt később újra megpróbáltam, és akkor már működött a tojásfehérjével készített máz is!)
  • 1-2 csepp piros ételfesték 

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 3 lapot sütünk belőle tepsi hátulján, vagy kis peremű tepsiben. Tepsiméret kb. 25x38 cm.
Ha a lapok megsültek, az egyiket apró darabokra törjük, hozzáadjuk a töltelék többi hozzávalóját (a lekvárból néhány kanállal félreteszünk), alaposan összegyúrjuk. Ha nem elég lágy, tehetünk bele pici tejet. (Kicsit puhábbnak kell lennie, mint a kókuszgolyó masszája.) Ha kész, az egyik lapot rummal megkenjük, hagyjuk hogy beszívja, majd ráhalmozzuk a masszát, vizes kézzel elegyengetjük, majd a tetejét a maradék lekvárral alaposan megkenjük, hogy a felső lap rátapadjon. A felső lap tetejét is megkenjük rummal, végül bevonjuk a rózsaszín mázzal. Ehhez a porcukrot 1-2 csepp ételfestékkel, és annyi vízzel keverjük el, hogy nagyon sűrű, de folyós legyen, majd a süti tetejére öntjük, elsimítjuk, és hagyjuk, hogy megszáradjon rajta (néhány óra kell neki).
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...