2013. június 3., hétfő

Fenyőszirup

Amikor tavaly Júlia blogján szembejött velem a fenyőszirup, az újdonság varázsával hatott, mert én még sosem hallottam róla, de azonnal tudtam, ezt el fogom készíteni.
Akkor épp költözés utáni káosz uralkodott nálunk, és zsenge fenyőrügy sem volt már túl sok a fenyőfákon (a szomszédból átlógó lucon és a házunk előtti ezüstfenyőn).
De ami késik, nem múlik,így idén pótoltam, és mindkét fenyővel kipróbáltam.
Több receptet is elolvastam, Verusnál és Gabojszánál  ragadtam le végül, és nekem ez sült ki, akarom mondani érlelődött ki, belőle. :)


Hozzávalók:
  • zsenge fenyőrügy (figyelem, a tiszafa mérgező!)
  • cukor
  • méz
A fenyőrügyeket leszedegettem, de nem mostam meg, hiszen biztos helyről szedtem (egyik recept sem írta, hogy meg kell-e mosni).
Tiszta befőttes üvegekbe rétegeztem: alulra fenyőrügy került, erre 1-2 ek méz, és kb 1,5 cm rétegben cukor, majd ismét fenyőrügy, méz, cukor...legfelülre cukor került.
Ablakba tettem ahol egész nap éri a napfény, a kupakokkal lefedtem (nem csavartam rá), és érni hagytam.
Én 2 hét után szűrtem le, de a cukor egy része nem oldódott fel teljesen (nem vártam tovább, mert a cukor leült az üveg aljára, és láttam, ez mér nem lesz jobb). Ezért nagyon kicsit megmelegítettem egy lábasba öntve (épp csak annyira, hogy az üveg alján  összeállta cukor folyjon, forralni nem akartam, hogy a méz ne veszítse el jótékony hatásait), így szépen le tudtam szűrni az egészet.
Tiszta üvegekbe töltöttem, és mehetett a kamrapolcra. :)
A fenyőrügyeket még kinyomkodtam, majd megszárítottam, mert állítólag finom fenyőtea főzhető belőle.


Nekem ilyen lett szűrés után, üvegekbe töltve, de hozzáteszem, másnapra a cukor ugyan úgy leült az aljára, ami szerintem annyira nem nagy baj, torokbajra így is tökéletes lesz. Én nem tettem hűtőbe, csak a hűvös spájzba.

Igazából nem tudom, ki, hogy csinálja, hogy az összes cukor feloldódjon, és nem tudom, én hol rontottam el... lehet, túl vastagon rétegeztem? Segítenétek a hozzászólásokkal, hogy jövőre jobban sikerüljön?

9 megjegyzés:

VRJúlia írta...

Milyen érdekes: nálunk éppen most fő( én idén is Era receptje szerint készítem, főzve, bár ő is írta a hideg változatot is.)
megmutatom, amint kihűl majd, most nem volt kedvem fotózgatni, de az illat nagyon jó a lakásban.
:)
És ügyes vagy.

Gonda Hajnalka írta...

Jaj Ditti! Csináltál? Majd érdekel a vélemény...milyen? Jók ezek a természetes készítések"!
Szió

Belli írta...

Hűha...!!Te aztán ügyes vagy!Jól néz ki a fenyő szirup,amit készítettél:)

Ditti írta...

Szia Júlia! Köszi a tippet, Eránál nem találtam meg, mert csak a blogját linkelted, de nem ezt az ominózus bejegyzést...Na majd újra megpróbálom megkeresni. :)
Igen flóra, szeretem a természetes immunerősítőket/gyógyszereket, remélem beválik, majd megírom mindenképp! :)
Köszi Belli! :)

Horváth Emerencia írta...

De ügyes vagy, remélem az egészséggel is jobban :)

HajniZoli írta...

Nekem is van a tavalyiból még, receptem nincs fent, látod jó lenne feltennem.
Úgy szoktam, hogy a fenyőt felöntöm annyi forró vízzel ami ellepi, lefödöm és legalább két napot hagyom állni. Ekkor leszűröm. Ahány liter lé annyi kiló cukor kell és addig főzöm amíg besűrűsödik, a színe meg sötétpirossá válik. Nem tévedés, nem csak a piros tobozból lehet piros szirupot főzni.
Mi is ezen nőttünk fel, a gyermekeim is ezt isszák télen. Nagyon jó és ha marad évekig eláll.

Ditti írta...

Hajni, ez nagyon jó ötlet! Akkor ez olyan szörp-féle lesz? vagy teába téve kell inni? Jövőre szerintem én is így fogom elkészíteni! Köszi!

KREATOROK írta...

Érdeklődni szeretnék, hogy hol és mikor érdemes fenyőrügyet gyűjteni. Még nem vagyok túl jártas a gyűjtésben, a bodzával lett is egy rossz tapasztalatom (kismamaként hasmenés-hányás a begyűjtött bodza házi szörptől). Szeretnék biztosra menni a fenyőt illetően.
Válaszod előre is köszönöm:
Lilla

Ditti írta...

Szia Lilla,

nekem a sima lucfenyő jött be a jobban, sajnos az ezüstfenyős megromlott.
Ha ezüstfenyő rüggyel készíted , javaslom hamar elfogyasztani.
A lucfenyős szirupból az utolsó üvegcsét épp múlt héten ettem meg (hetekig bontva volt az üveg), és semmi baja sem volt, majdnem egy év után.
Más fenyőrüggyel egyelőre nincs tapasztalatom.
Van jó bodzaszörp receptem is a blogon, ha gondolod nézd meg, nem hagyományos, hanem karamellával készülő bodzaszörp. Az íze és a színe is mennyei.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...