2014. március 8., szombat

Túrós-grízes süti villámgyorsan

Amikor Bellinél megláttam ezt a receptet, azonnal összefutott a nyál a számban, és pár napra rá el is készítettem. Mivel Ádám laktózérzékeny, és tudtam, ebből úgysem enne, csak 25 dkg túróból készült, ici-pici tepsiben, amiből 4 db kb. 8x8 cm-es, 2 cm magas sütikocka lett. Nem igazán lehet abbahagyni, de ugye az önmérséklet gyakorlása nem rossz dolog. :) Szóval én kétszerre faltam be, javaslom 1 kg túróból készíteni nagycsaládosoknak Talán elég lesz. :)
Sajnos fotózni csak este tudtam, de a lényeg azért így is látszik.

Ezzel a recepttel szeretnék jelentkezni Flóra 3. blogszülinapi játékára. Egyúttal gratulálni neki, hogy igazi cukrász lett! :) Kedves Flóra, sok-sok örömet kívánok a blogolásban és a munkádban egyaránt!



Hozzávalók:
  • 0,5 kg túró
  • 3 egész tojás
  • 1 kis pohár tejföl
  • 5 evőkanál kristálycukor (vagy ízlés szerint)
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 5 ek búzadara (=gríz)
  • 1 cs. sütőpor
  • tetejére porcukor
A tojást a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, végül a sütőporral elkevert búzadarát. A túrót is belemorzsoljuk (minél kisebb darabokban, akár krumplinyomón is átnyomhatjuk), összekeverjük, és kikent, lisztezett tepsiben szép aranybarnára sütjük.
Ha meghűlt kissé szeletelhetjük, és porcukorral meghintve tálaljuk.
Szerintem eperdzsemmel, vagy eperöntettel is nagyon finom lehet, de nekem önmagában is nagyon-nagyon ízlett!



A süti mellett kertünk idei első krókuszaival is köszöntelek Flóra!

8 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nagyon tetszik és tényleg jó gyors, azt hiszem meg fogom lepni vele a családot:)

Belli írta...

:))))))
Nagyon ügyi vagy,a lekvár nekem nem jutott eszembe,de majd legközelebb....Puszi

Névtelen írta...

A liszt megnevezés alatt értsem az 5 ek grízt?
stali

Ditti írta...

Szia Stali! Ebbe a sütibe nem kell liszt, csak búzadara (vagy más néven gríz)5 evőkanállal. Sok sikert hozzá!

Névtelen írta...

A recept leírásban sütőporral elkevert liszt szerepel, így én is kerestem a liszt mennyiségét, de akkor már értem..

Névtelen írta...

Áfonya öntettel ettük.
Szenzációsan finom!
stali

Névtelen írta...

Szia! Hány fokon kell sütni és meddig?

Vicuska írta...

Citromhéjjal és mazsolával szoktam sütni, nagyon szeretjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...