2013. november 2., szombat

Kötött galuska leves

Egyszerű, népi, nagyon olcsó, de mégis eléggé laktató leves. Vicuska blogja juttatta eszembe, hogy el kéne készíteni. :)
Nálunk sosem készült, már felnőtt fejjel barátnőm nagymamájánál ettem ilyet először. Ő egyébként az Alföldről származik, valószínű tehát, hogy ez a leves is ottani specialitás, bár ebben nem vagyok biztos.
Úgy készítettem, ahogy annak idején barátnőm nagymamája elmesélte.



Hozzávalók:
  • 2 egész tojás
  • kb. 20 dkg liszt (fele rétes, fele finom liszt)
  • 1 db közepes fej hagyma
  • kevés zsír
  • őrölt bors
  • pirospaprika
  • vegeta
  • petrezselyemzöld
A tojásokból a sóval és liszttel közepesen kemény tésztát gyúrunk. Ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá.
A hagymát nagyon apróra vágjuk, kevés zsíron megdinszteljük, lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával és borssal, elkeverjük.
A tésztát vékonyra nyújtjuk, a felét lekenjük a hagymás zsírral, félbehajtjuk, lenyomkodjuk, majd kihajtjuk , így valóban mindenhol jó zsíros lesz, egyébként nem tudnánk szépen elkenni rajta, mert ahhoz túl kevés a zsír. A hagymát elegyengetjük, hogy a másik felére is jusson.
Ezután elkezdjük felcsavarni,de csak kettőt fordítunk rajta, majd levágjuk a csavarás mellett. Kb. 12 cm-es csíkokat vágunk belőle, és lazán görcsöt kötünk rá.
Nekem ebből a mennyiségből 29 db darab kötött galuska lett, legközelebb felezni fogom a tészta mennyiségét, mert túl sok lett ez a mennyiség kettőnknek.

Közben vizet forralunk, amibe sót és vegetát teszünk. Ebbe főzzük ki a galuskákat. Friss, apróra vágott petrezselymet is szórunk bele. Ha feljöttek a víz felszínére, pár percig főzzük (én kósotolással állapítottam meg, mikor van kész), és kész is.



6 megjegyzés:

Horváth Emerencia írta...

Nem ismerős recept, mentettem, majd ki fogom próbálni!

Vicuska írta...

De megennék egy nagy tányérral belőle, jól esne! :)

Hankka írta...

Én is csak felnőtt fejjel ismerkedtem meg ezzel a levessel, pedig állítólag mifelénk hagyománya van a készítésének. Nagyon guszta nálad, finom lehetett! :)

Ditti írta...

Köszönöm lányok a dicsérő szavakat! :)

HajniZoli írta...

Nézegettem én Vicuskánál, tetszik ez a tészta. Guszta lett nagyon!

Gabriella írta...

De klassz, nagyon tetszik ez a leves.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...