2014. június 3., kedd

Blogszülinapi játék

Pontosan két évvel ezelőtt a mai napon indult útjára a Ditti módra blogom, úgyhogy nem maradhat el a játék. :)

Először is szeretném megköszönni, hogy annak ellenére vagytok kitartó olvasóim és követőim, hogy az elmúlt időszakban jóval ritkábban voltam jelen itt is és a Ti blogjaitokon is.
A kedves szavak, amiket egy-egy bejegyzéshez írtok, mindig nagyon jól esnek, és ha azt írjátok meg, hogy egy-egy recept mennyire ízlett és sikert arattatok vele, akkor különösképp boldog vagyok és hatalmas energiát adtok ezzel a folytatáshoz.

A 2. szülinap alakalmából 2 nyereményt fogok kisorsolni a játékban résztvevők között.
A feladat szívemhez igen közelálló lesz. A filmtörténet leghíresebb, legviccesebb, legkedvesebb, leg-leg párosának kéne főznötök valamit. :)
Bud Spencerről és Terence Hillről azt hiszem mindenkinek elsőként a hatalmas pofonok, az örök barátság, az állandó civakodás, a fantasztikus humor és a nagy evések jutnak eszébe. Filmjeikben szinte kivétel nélkül szerepelnek gasztronómiai jelenetek, ahol Bud Spencer evéstechnikáját figyelve azonnal nekünk is beindul a nyálelválasztásunk.

A feladat: Főzzetek vagy süssetek bármit, amit Bud és Terence filmje inspirált. Fontos, hogy a filmjeikben szereplő ételről legyen szó, és azt is írjátok meg, melyik filmből választottátok a finomságot.
Főzhettek olyan ételt is, amit ugyan nem ettek a filmjeiben a szereplők, de a szövegkörnyezetben erős utalásokat tettek rá egy-egy hatalmas poént kanyarítva ezzel.

Egy valamit azonban nem főzhettek, mert úgy túl egyszerű lenne. Ez pedig a hagymásbab.




A nyeremények közé becsempésztem néhány régiséget (mivel ezekkel is kereskedem kicsiben :) ), melyek akár fotózáshoz, akár a hétköznapokban is praktikusak lehetnek.
Mindkét nyeremény csomag része lesz egy általam készített meglepetés is!

1. nyeremény nyertese: a beküldött receptek alapján véletlenszerű sorsolással kerül kiválasztásra.

Tartalma: 3 db régebbi Nők Lapja konyha magazin, 1 db régebbi tv Paprika magazin, 2 db mákgubós kis textil szalvéta, 1 csomag kard alakú falatka szúró, egy kis csatos üveg, benne színes tortadíszítő csíkocskákkal (nem tudom a nevét), 3 db ikeás zacskózáró, 3 db tea és egy vadonatúj termosz (reklám termék).


2. nyeremény nyertese: az általam legötletesebbnek, legkreatívabbnak ítélt recept beküldője lesz (szubjektív módon, Tesómmal fogom eldönteni, aki szintén nagy BS-TH film rajongó).

Tartalma: 1 db régebbi horgolt terítő, 1 db kis üveg tálka, 1 db fedeles üvegcse, 3 db régebbi Magyar Konyha és 2 db kis receptes újság, 3 db ikeás zacskózáró és 3 db tea


Az elkészült recepteket közöljétek a blogotokon, és küldjétek el a linket egy képpel együtt a dittisdolgok@freemail.hu e-mail címre.

Beküldési határidő: 2014.07.03.

Köszönöm, ha hirdetitek a játékot.

Nagyon várom a recepteket! Gyertek játszani!

Mindent bele fiúk! Akarom mondani, lányok! :)


9 megjegyzés:

Süni írta...

Ez aztán a feladat :D

Éva írta...

Gratulálok blogszülinapodhoz és további sok sikert! Ezt a játékot jól kitaláltad, egyből a bab jutott eszembe! Sok filmjüket láttam, de hogy mit is ettek a babon és a spagettin kivül most nem is jut eszembe! Majd jövök!

Ditti írta...

örülök, ha jöttök játszani. :)
Éva, spagetti az jöhet! :)

VRJúlia írta...

Gratulálok, s még hosszú éveket apályán :) !
A témában nem vagyok jó, de figyelem a végkifejletet. Megjegyzem, ötletes vagy!

Sebbi írta...

Gyors segítség tétovázóknak: BÁRMELYIK filmjüket megnézve lehet találni valami beküldeni valót ;)

teller-cake írta...

Boldog blogszülinapot! Nagyon jó témát fundáltál ki, ígérem ha lesz egy kis szabadidőm a kutakodásra, én is jövök valamivel! :)

Hankka írta...

Mostanában alig van időm a blogra, de ha tudok, jövök én is valamivel! :) Ezúton is kívánok boldog blogszülinapot, további sikeres és örömteli blogírást! :)

Lilla Seffer írta...

Úgy örülök, hogy rád találtam Éva blogja által, jó kis receptjeid vannak, most nézem szépen őket sorban, aztán meg jövök a játékra is ;)

Ditti írta...

Várlak Titeket nagyon!
Lilla, köszöntelek a blogomon! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...