2014. április 22., kedd

Nyuszi torta

Már tavaly meg szerettem volna sütni, de végül idén került rá sor.
Mivel ilyenkor nagyon sokféle sütit sütünk, nem szerettem volna két teljes tortából kialakítani a nyuszit, az nagyon nagy lett volna, pedig az eredetei ötlet szerint így készül.
Én sima négyzetes tepsiben sütöttem meg, ebből vágtam ki a nyuszi formát, a leeső darabokat pedig lekvárral ettük meg. :)
Nagyon egyszerű, és nagyon-nagyon finom torta készült belőle: a piskóta pihe-puha, a krém könnyed, üdén citromos, és nem utolsó sorban, saját ötlet alapján készült.
Ezzel a tavaszi, Húsvéti tortával jelentkezem a Dina által meghirdetett SAD 24. fordulójára.



Hozzávalók:

Piskótához:
  • 6 db egész tojás
  • 3 dl cukor
  • 4 dl liszt
  • csipet só
  • fél kk szódabikarbóna
  • 7 ek olaj
Krémhez:
  • 5 dl tej
  • 5 púpos ek finom liszt
  • 2 ek porcukor
  • 2 citrom leve
  • fél citrom héja
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 25 dkg margarin
  • 20-25 dkg porcukor
Díszítéshez
  • porcukor
  • kevés citromlé
  • 1-2 csepp piros ételfesték
  • fehér csoki
  • pár szem mazsola vagy Smarties
A tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd a cukrot is hozzáadjuk apránként, és tovább verjük. Ezután hozzáadjuk a tojások sárgáját, az olajat és a szódabikarbónát, de már csak addig keverjük, amíg elkeveredik a habbal. Ezután fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, majd kikent, lisztezett tepsibe simítjuk a masszát (elég sűrű lesz), és előmelegített sütőben készre sütjük, majd rácsra borítva kihűtjük.
Tepsiméret: kb. 22x37 cm

A lisztet két evőkanál porcukorral és a tejjel csomómentesre keverjük, hozáadjuk az egyik citrom kicsavart levét is, majd sűrű péppé főzzük. A tűzről levéve belekeverünk 1 csomag vaníliás cukrot, és teljesen kihűtjük.
A margarint a porcukorral alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a másik citrom levét és fél citrom reszelt héját és a kihűlt lisztes pépet.

A tésztát a képen látható módon feldaraboljuk, félbevágjuk, megtöltjük a krém kevesebb, mint 2/3-ával, a maradékkal pedig bevonjuk körben a tortát, és egy részt félreteszünk a pofijának és a kontúrhoz (nekem sajnos kevés lett, csak a fület tudtam körbehúzni vele)


Fehér csokit reszelünk rá, hogy szőrös hatást érjünk el. :)


A füleket és az arcot is körben körbehúzzuk tortadíszítőből nyomott csíkkal (nekem csak a fülére jutott), és csillagmintás kiszúróval kinyomjuk a pofiját is.

A porcukrot kevés citromlével és pár csepp piros ételfestékkel összekeverjük, ezzel öntjük ki a füleket és az orrot. Végül rátesszük a szemeket, amit én mazsolából raktam ki.



4 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nagyon ötletes, szépre sikerült nyuszi:)

Dina írta...

Nagyon cuki lett! :)

Eri ka írta...

Juj de jó! Nagyon finom lehetett ez a nyuszi! Ötletes és formás kis torta!

Éva írta...

A nyuszid nagyon aranyos és finom lehet!Megkérnélek hogy nézzél be hozzám!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...