2012. július 16., hétfő

Édes-ragacsos csirkeszárnyak

Hasonlót ettem egyszer egy ismerősömnél, aki amerikai tartózkodása során szerette meg ezt az ételt. A pontos receptet sajnos nem tudtam meg, úgyhogy nekiláttam és elkészítettem az én sajátos verziómat. Most vasárnap egyszerűsítve készítettem el, nagyon finom lett!

Eredetileg ugyanis héjas, tepsiben sült burgonya jár hozzá, és tejfölös-kéksajtos mártogató, valamint sárgarépa és zellercsíkok.

Ha van otthon worchester szósz vagy szójaszósz, akkor abból is löttyintsünk a mázba bátran (nekem most nem volt itthon), kellemes íze lesz tőle.

Ez az étel eteti magát: 4 szárnyat (8 darabka) simán megeszik egy felnőtt, főleg, ha férfi! :)


Hozzávalók (4 felnőttnek):
  • 16 db nagyobb csirkeszárny
  • 3 evőkanál  liszt
  • 1,5 kávéskanál bors
  • 1,5 kávéskanál só
Mázhoz:
  • 5 evőkanál ketchup (lehetőleg pikáns, én most csípős-pikáns kalocsait használtam)
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 evőkanál méz
  • 2 duci gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 kávéskanál só
  • frissen őrölt bors
Sütéshez:
  • olaj vagy zsír a sütéshez
A csirkeszárnyakat alaposan megtisztítjuk, megmossuk, 3 részre vágjuk, a végeit félretesszük, ehhez az ételhez nem használjuk fel. 
A máz hozzávalóit keverjük össze, hagyjuk kicsit állni, amíg a szárnyakat elősütjük.
A lisztet, borsot és sót összekeverjük, ebben meghempergetjük a szárnyakat, és kevés forró zsiradékon szép pirosra pirítjuk, majd tepsire sorakoztatjuk.
Ha az összes szárnyat megpirítottuk, egy ecsettel bekenjük mindkét oldalukat. (A szószból fog maradni kicsi.)
A megmaradt zsiradékot aláöntjük, ha túl kevés, teszünk még hozzá, és forró sütőben először kb. 15 percig az egyik oldalukon, majd 15 percig a másik oldalukra fordítva sütjük (amikor megfordítjuk a szárnyakat, akkor rákenhetjük a megmaradt mázt). 
Mivel elő vannak sütve a szárnyak, a sütési időt az határozza meg, mennyire szeretnénk ragacsosra hagyni, illetve ropogósra sütni.

Én most klasszikus sültkrupmlival tálaltam.


2 megjegyzés:

VRJúlia írta...

Csakhogy megérkeztem ide is:)
Bizalommal várom az ötletes, kézenfekvő recepteket!

Ditti írta...

Örömmel tölt el, hogy csatlakoztál te is! :) Igyekszem az elvárásoknak megfelelni. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...