Tartalomjegyzék

2018. december 30., vasárnap

Mézeskalács krémes

Idén ezt az a receptet próbáltam ki, és osztatlan sikert aratott. :)
Könnyű, igazi karácsonyi, kiadós sütemény. :)
A krémet előz nap készítettem el, és a tészta alapját is is, így másnap csak nyújtani,sütni és tölteni kellett.



Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 2 kk szódabikarbóna
  • 1 kk fahéj
  • 1 kk mézeskalács fűszekeverék (nálam ennek hiányában csak őrölt fahéj és őrölt szegfűszeg)
  • 25 dkg méz
  • 6 dkg vaj
  • 1 kisebb tojás
  • csipet só
  • zsír a tepsi kenéséhez
Krémhez:
  • 1 l tej
  • 2 dl búzadara
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 40 dkg margarin (nálam 35 dkg)
  • 40 dkg porcukor (nálam 35 dkg)
A mézet és a vajat összeolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, majd belekeverjük a tojást.
A lisztet, cukrot, fűszereket összekeverjük, majd a mézes masszával összeállítjuk. Puha, ragadós tésztát kell kapni. Nekem kemény lett, így pici tejjel lágyítottam. Ezután hűvös helyen egy éjszakát pihentetjük. Másnap átgyúrjuk (ekkora már jó kemény lesz), 4 részre osztjuk, és kizsírozott hátuljú tepsin 4 lapot sütünk belőle.

A krémhez a grízt a tejjel felfőzzük, hűtjük. A kétféle cukrot és a puha margarint kikeverjük, majd a kihűlt grízzel összedolgozzuk és ezzel töltjük a lapokat. Legalább 1 napot állni kell hagyni, hogy a tészta megpuhuljon, és az ízek összeérjenek.





2018. november 1., csütörtök

Lecsó rizzsel

Ahogy én készítem. :)
Nyáron mehet bele cukkini is, nagyon finom!



Hozzávalók:
  • kb. 10 dkg füstölt szalonna
  • 4 nagyobb fej vöröshagyma
  • 1 kg paprika
  • fél kg paradicsom, vagy kb. fél liter házi paradicsomlé (télen)
  • 1 ek cukor
  • 4-5 db debreceni kolbász (vagy virsli, vagy házi füstölt kolbász, vagy ezek keverve)
  • 2 csésze rizs
  • 1 ek zsír

Elkészítés:
A rizst jól megmossuk, lecsöpögtetjük, majd a zsíron megpirítjuk, felöntjük 4 csésze hideg vízzel, és fedő alatt lassú tűzön készre pároljuk.
A felkockázott szalonna zsírját kisütjük, rávágjuk a szeletre vagy kockára vágott hagymát, kis idő múlva hozzátesszük  kockára vágott paprikát. Sózzuk, majd addig dinszteljük, még jól össze nem esik. Ezután mehet rá a pirospaprika, a felkockázott paradicsom, a karikára vágott kolbász. A paradicsom savanyúságát ellensúlyozva kevés cukrot adunk hozzá. Jól összekeverjük, ha kell, még utánasózzuk, és fedő alatt készre főzzük és a rizzsel tálaljuk.




Babgulyás bográcsban

Még nyáron főztük, és igen jól sikerült. :)
Bőséges adag, de ebből nem érdemes keveset főzni.
Még nagyon szép az idő,így akár még idén is elkészíthetitek szabad tűzön, november ide vagy oda. :)
A recept innen van.



Hozzávalók:
  • 50 dkg száraz bab
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 2 db hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 közepes db paprika
  • 2 tk pirospaprika
  • örölt feketebors
  • 1 kg marhalábszár
  • 2 db pradicsom
  • 2 dl vörösbor
  • 4 db babérlevél
  • 1 db chili
  • 2 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 1 kis db zeller
Csipetkéhez
  • 2 db tojás
  • 6 púpozott ek rétesliszt

A babot előző este beáztatjuk.
A bográcsot felforrósítjuk.
A felkockázott szalonna zsírját kisütjük, majd rádobjuk a kockára vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát majd kis idő után a felkockázott paprikát is. Megdinszteljük, majd rászórjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd beletesszük a felkockázott  húst és paradicsomot, sózzuk, borsozzuk felöntjük a vörösborral és 1 órán át főzzük, az elfőtt levet vízzel pótoljuk.
Ezután 2 liter vízzel felöntjük, hozzáadjuk a lecsöpögtetett babot, a babérlevelet, és az erős paprikát. Ha szükséges sózzuk, és még 1 órát főzzük.
Ezután hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott répákat és a zellert.
A tojásból, lisztből, csipet sóval tésztát gyúrunk, lisztezett felületre csipkedjük, majd miután a zöldség és a hús is megpuhult, beleszórjuk a levesbe, és pár perc forralás után tálaljuk.

    2018. október 16., kedd

    Lángos

    Próbálkoztam korábban sokféle verzióval, kefíressel, reform tönkölylisztessel és hagyományossal is, de valahogy sosem sikerült jól.
    Ezt a receptet azért próbáltam ki, mert férjem nyaggatott a lángosért, és a régi receptekkel nem akartam újra kudarcot vallani. Ez szimpatikusnak tűnt, pozitívak voltak a visszajelzések, és jelentem, nekünk is bevált! Azóta már sokszor megsütöttem, anyósomnak is nagyon ízlett! ;)

    Mivel mi sajnos kevésbé bírjuk a fokhagymát, ezért én a tejfölbe keverek fokhagymaport, így azért könnyebb a gyomornak, de ízben ugyanolyan finom, mint ha friss fokhagymás lével kenegetnénk.



    Hozzávalók:

    Tésztához:
    • 30 dkg liszt
    • 1 dl  tej
    • 1,5 dl víz
    • 2.5 dkg élesztő (friss)
    • 1 tk só
    • 1 tk porcukor
    • 1,5-2 liter olaj a sütéshez
    Tálaláshoz:
    • fokhagymapor vagy 3-+4 gerezd friss fokhagyma összezúzva+ 1 dl olaj+ 1 dl víz
    • tejföl
    • sajt

    A langyos cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval jól kidagasztjuk, és letakarva meleg helyen duplájára kelesztjük.

    Egy nagyobb lábasban 8-10 cm magasságba öntsünk olajat, hevítsük fel.
    Olajos kézzel szakítsunk egy kisebb darabot a tésztából, és húzzuk jól szét. Tegyük a forró olajban és mindkét oldalát süssük aranybarnára.

    Ha friss fokhagymát használunk, zúzzuk össze és keverjük össze az olajjal és a vízzel, ha fokhagymaporral dolgozunk akkor azt a tejfölbe keverjük bele.

    A lángos mindenki ízlésének megfelelően fokhagymával, tejföllel és sajttal megpakolva fogyaszthatja. :)




    2018. október 7., vasárnap

    Játék eredményhirdetés

    Kicsit megkésve így a nap végén, de jövök a játék eredményhirdetésével. :)

    Négyen játszottatok, nagyon-nagyon köszönöm, hogy jöttetek, hogy itt vagytok még mindig velem.
    Júlia, Évi, Éva, és Ibolya: közületek sorsoltam.
    A négy nevet kiscetlikre írtam fel, egy kis dobozkába tettem, és húztam egy nevet.
    Éééééés dobpergés, a szerencsés nyertes nem más, mint:

    Ibolya!

    Kedves Ibolya, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot a sziszapotty@gmail.com e-mailcímen. Mivel nincs blogod, én nem tudlak megkereseni.
    Amennyiben Ibolya 10.14-ig nem jelentkezik, úgy újra sorsolok.

    A többiek se csüggedjenek, hamarosan lesz újabb játék, szuper kis nyereményért! ;)

    2018. szeptember 25., kedd

    Diós-kávés pite

    Fördős Zét kedvelem, szerintem jó kis receptjei vannak. :)
    Ez a pite tényleg mennyei, kávé, tea mellé egyszerűen kitűnő.
    Az én pitém alacsonyabb lett, mint az eredeti receptben szereplő képen, köszönhetően annak, hogy én egy nagyobb átmérőjű, de laposabb sütőformában készítettem el.



    Hozzávalók:

    tésztához:
    • 12 dkg hideg vaj (apróra kockázzuk)
    • 3 dkg cukor
    • 20 dkg liszt
    • 0,5 dl hideg víz
    • 2 csipet só
    a töltelékhez:
    • 20 dkg pörkölt dió + 2 dkg díszítéshez
    • 2 db tojás
    • 10 dkg porcukor
    • 1 dl habtejszín
    • 0,75 dl lefőzött eszpresszó
    • 1 narancs reszelt héja
    • csipet só
    a díszítéshez:
    • egész pörkölt dió szemek
    • porcukor
    A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, nyújtjuk, a piteformába tesszük. Teszünk rá alufóliát, abba babot vagy lencsét szórunk, hogy a tésztát lent tartsa sütés közben. Kb tíz percig így sütjük (180 fokon), majd levesszük róla a fóliát és a nehezéknek szánt hüvelyest, és további tíz percig sütjük.

    A diót egy serpenyőben megpirítjuk,majd miután kihűlt, lemorzsoljuk róla a felesleges héjat. 2 dkg-ot félreteszünk belőle a díszítéshez, a többit pedig aprítógépben ledaráljuk. A tojást a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a darált diót, a tejszínt, kávét, a narancs reszelt héját és a sót, jól összekeverjük és az elősütött pitetésztába öntjük, készre sütjük.
    Akkor jó, amikor megszilárdult a teteje. Kihűlés után porcukorral és diószemekkel díszítjük.

    2018. szeptember 23., vasárnap

    Játék-Játék-Játék!

    Sziasztok!

    Az elmúlt időszakban nem jutottam el odáig, hogy a legújabb kipróbált és bevált receptjeimet ide lepötyögjem, de most döntöttem, és legalább heti egyet szeretnék megosztani veletek az elmúlt hónapok terméséből.

    Akik még itt vagytok és olvastok, és a kevés megosztott recept ellenére sem iratkoztatok le, nos nektek hoztam egy röpke játékot.
    Nagytakarítást tartottam a konyhában, és rájöttem, hogy van jópár olyan konyhai eszközöm, amiket egyáltalán nem, vagy csak egyszer használtam, és más szerintem örömét lelné benne. Könyvekből, magazinokból, amikből ugye sosem elég, szintén került a pakkba a borús őszi estékre. És pár fotózási kellék (pl, kézműves tányéralátét), no meg egy általam öntött gyertya. :)

    Ha szeretnéd, nincs más dolgod, csak hagyj egy üzemenetet eme bejegyzés alatt.
    Sorsolás október 7-én! :)



    Sok szerencsét!

    2018. január 21., vasárnap

    Brokkolis répás bulgur csirkemellel

    A receptet innen vettem, nagyon-nagyon finom!
    Csak annyit változtattam, hogy nekünk volt kész, megfőzött bulgur a hűtőben előző napról, így a zöldséget és a húst pici vízzel teljesen készre pároltam és a végén  forgattam bele a bulgurt.


    Hozzávalók:
    • fél db csirkemell csíkokra vágva
    • fél  db brokkoli rózsáira szedve
    • 1 közepes sárgarépa vékonyra gyalulva (zöldséghámozóval vágjuk vékony csíkokra)
    • 2-3 gerezd zúzott fokhagyma
    • 1 lilahagyma vékonyra szeletelve
    • 1 mk kurkuma
    • 1 mk őrölt curry
    • só, bors
    • olívaolaj
    • 1 csésze (2,5 dl) bulgur
    • 2 csésze víz
    Elkészítés:

    A csirkemellet az olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk először a zúzott fokhagymát, majd  a többi zöldséget és a fűszereket, fedő alatt kicsit pároljuk.
    Hozzáadjuk a bulgurt és a vizet, összeforgatjuk, és fedő alatt addig főzzük, míg a bulgur teljesen megpuhul.

    Nagyon finom és egészséges egytálétel.
    Én wokban készítettem, és nagyon hamar elkészült.

    Currys csirkeleves

    A recept erről az oldalról származik, már másodszor készítettem el.
    A lisztet én kihagytam, viszont került bele egy kimagozott csili papirka apróra vágva.
    Finom, fűszeres, téli leves, aki szereti az indiai ízeket, az mindenképp próbálja ki.


    Hozzávalók:
    • 60 dkg csirkemell (apróra vágva)
    • 3 db sárgaépa (vékony karikára gyalulva)
    • 1 db fehérrépa (vékony karikára gyalulva)
    • 2 db közepes hagyma (apróra vágva)
    • 3-4 db zúzott fokhagyma
    • 1 tk curry
    • 2 dkg friss gyömbér (apróra szeletelve)
    • 2 db paradicsom (kockázva)
    • 1 db piros kalifoniai paprika (apróra kockázva)
    • 1 db chili paprika aprítva (opcionális)
    • bors
    • 6 ek olivaolaj
    • 2,5 dl tejszín
    A hagymát az olivaolajon megpirítjuk, majd rádobjuk a  fokhagymát, a gyömbért és a curryt, átforgatjuk.
    Mehet rá a csirkemell, fehéredésig pirítjuk, közben kevergetjük.
    Ezután hozzáadjuk az összes többi zöldséget (répák, paprika, paradicsom), pár percig együtt pároljuk, sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük vízzel és készre főzzük.
    Amikor már minden puha, a tejszínnel sűrítjük be.

    Sütőtök fasírt

     A batátás-sütőtökös köret készítésekor kimaradt egy jó nagy darab sütőtök, amiből végül fasírt készült. Több recept elolvasása után íme a saját (egészséges) verzióm.


    Hozzávalók:

    - 50 dkg tisztított sütőtök, almareszelőn lereszelve
    - néhány evőkanál tönkölykorpa (aki nem figyel az alakjára, az használhat sima lisztet is)
    - só, bors
    - szárított kakukkfű
    - szerecsendió, frissen reszelve
    - 2 egész tojás (kisebbek)
    - zsemlemorzsa a forgatáshoz (elhagyható, vagy helyettesíthető teljes kiőrlésű morzsával)
    - kókuszzsír a sütéshez (vagy olaj)

    A sütőtököt miután lereszeltük besózzuk, picit állni hagyjuk, kinyomkodjuk.
    Hozzáadjuk a tojást és a fűszereket ízlés szerint, és annyi tönkölykorpát, hogy könnyen tudjuk formázni. Először lehet puhább a massza, mert a tönkölykorpa megszívja magát.

    A zsiradékot felforrósítjuk a serpenyőben, a masszából kis golyókat gyúrunk, enyhén ellapogatjuk, majd a morzsában megforgatjuk és mindkét oldalát pirosra sütjük. (Ha  massza a sütés előtt még mindig levet engedne, akkor a gombócok formázáskor egyszerűen nyomkodjuk ki.)

    Tökéletes húspótló, finom főétel önmagában, fokhagymás tejföllel kínálva, de jól működik főzelék feltétnek is.
    Süthetünk a masszából fasírt helyett a tócsnihoz hasonlón kis lepényeket is, ekkor sajttal, tejföllel tehetjük  tetejét gazdagabbá.

    Ebből a mennyiségből nekem 14 db fasírt lett.