Tartalomjegyzék

2014. június 16., hétfő

Csokikrémes málnás-ribizlis piskótatorta

A piskóta puha, a rajta lévő pudingos krém selymes, a gyümölcsök pedig üde ízt varázsolnak ennek a nagyon egyszerű, de annál finomabb sütinek.
Az apropót az adta, hogy volt a kertünkben kb. 1 marék érett málna és egy marék ribizli, és mindenképp sütit szerettem volna készíteni belőle.
A kevert sütikből mostanában épp elég sok volt, így arra gondoltam legyen csokikrémes piskóta tetejére halmozva a gyümölcs. Ízében nagyon hasonlít a menzás csokiöntetes piskótakockához, ami nekünk nagyon  bejövős eleve, hát még gyümölccsel megbolondítva. :)
Ketten egy délután befaltuk....:D

megjegyzés: 3 tojásból nekem túl szépen sikerült a piskóta, vagyis túl magas lett. Javaslom csak 2 tojásból elkészíteni. Bár így sem lett fújtó, mert a piskótába tett olaj, zamatossá teszi a tésztát.


Hozzávalók

Piskótához:
  • 3 tojás
  • 1,5 dl cukor
  • 2 dl liszt
  • csipet só
  • fél kávéskanál szódabikarbóna
  • 3,5 ek olaj
Krémhez: 
  • 1 cs. csokis pudingpor
  • 3,5 dl tej
  • 4-5 ek cukor
  • maradék csoki ízlés szerint (én 5 db macskanyelvet használtam, de mehet bele több is)
  • 5 dkg margarin
Tetejére:
  • málna, ribizli, vagy bármilyen gyümölcs

A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval, majd a cukort apránként hozzáadva tovább verjük. 
Ezután a tojássárgákat adjuk hozzá egyesével, az olajat majd a szódabikarbónát, de ekkor már csak alacsony fordulattal keverjük, épp csak addig, amíg elegyedik. 
Fakanállal beleforgatjuk a lisztet, és kikent, lisztezett, 26 cm-es tortaformába simítjuk, készre sütjük. Rácsra téve kihűtjük.

A pudingot kevés tejjel és a cukorral elkeverjük, majd a maradék tejjel összekeverve sűrűre főzzük.
Amikor levettük a tűzről belekeverjük a csokidarabokat, addig keverjük, amíg teljesen elolvad benne.
Amikor már langyos, habverővel beledolgozzuk a margarint is, és a kihűlt torta tetejére simítjuk.

A gyümölcsöket rögtön ráhalmozzuk, és azonnal fogyasztható.

Aki szereti, tehet rá tejszínhabot is.







2014. június 13., péntek

Bodzás eperlekvár (Stahl recept)

Sokan elkészítettétek már, az utolsó adag eperrel, ami a kertünkben termett, én is kipróbáltam.
Stahl Judit receptjét választottam, és mint mindig, most sem csalódtam. Egyszerűen mennyei lett a végeredmény! :)
Az eredeti recept pektinnel sűrít, én 2:1 dzsemfixet használtam, kicsit kevesebbet tettem lekvárhoz, mint amennyit a csomag ír, hogy kicsit folyósabb maradjon (0,5 kg-hoz adtam kb. 1/3 csomaggal).Természetesen készíthető a csomagoláson megadott arányban is.

A recept forrása: Stahl magazin 2013 nyári szám

Az üvegtálka megnyerhető a blogszülinapi játékomon :)

Hozzávalók:

  • 2 kg eper
  • 1 liter bodzavirág (16-18 db nagyobb virág)
  • 1 citrom leve
  • 80 dkg cukor
  • 1 ek pektin (vagy helyette kb 1,5 csomag 2:1-ben dzsemfix)

Az epreket megmossuk, kicsumázzuk.
A bodzavirágok szárát 1-2 cm-esre levágjuk.
Az epret, bodzavirágokat, citromlét 1 dl vízzel 5 percig forraljuk, majd kihűtjük, és egy éjszakát a hűtőben pihentetjük.
Másnap kiszedjük a bodzavirágokat, az epret botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a pektinnel elkevert cukrot és 5 percig forraljuk.
A lekvárt üvegekbe szedjük, lezárjuk, 5-10 percre  fejre állítjuk, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni (dzsemfix használata esetén nem kell dunsztolni).
6 db 2,5 dl-es üvegnyi lesz belőle.








2014. június 3., kedd

Blogszülinapi játék

Pontosan két évvel ezelőtt a mai napon indult útjára a Ditti módra blogom, úgyhogy nem maradhat el a játék. :)

Először is szeretném megköszönni, hogy annak ellenére vagytok kitartó olvasóim és követőim, hogy az elmúlt időszakban jóval ritkábban voltam jelen itt is és a Ti blogjaitokon is.
A kedves szavak, amiket egy-egy bejegyzéshez írtok, mindig nagyon jól esnek, és ha azt írjátok meg, hogy egy-egy recept mennyire ízlett és sikert arattatok vele, akkor különösképp boldog vagyok és hatalmas energiát adtok ezzel a folytatáshoz.

A 2. szülinap alakalmából 2 nyereményt fogok kisorsolni a játékban résztvevők között.
A feladat szívemhez igen közelálló lesz. A filmtörténet leghíresebb, legviccesebb, legkedvesebb, leg-leg párosának kéne főznötök valamit. :)
Bud Spencerről és Terence Hillről azt hiszem mindenkinek elsőként a hatalmas pofonok, az örök barátság, az állandó civakodás, a fantasztikus humor és a nagy evések jutnak eszébe. Filmjeikben szinte kivétel nélkül szerepelnek gasztronómiai jelenetek, ahol Bud Spencer evéstechnikáját figyelve azonnal nekünk is beindul a nyálelválasztásunk.

A feladat: Főzzetek vagy süssetek bármit, amit Bud és Terence filmje inspirált. Fontos, hogy a filmjeikben szereplő ételről legyen szó, és azt is írjátok meg, melyik filmből választottátok a finomságot.
Főzhettek olyan ételt is, amit ugyan nem ettek a filmjeiben a szereplők, de a szövegkörnyezetben erős utalásokat tettek rá egy-egy hatalmas poént kanyarítva ezzel.

Egy valamit azonban nem főzhettek, mert úgy túl egyszerű lenne. Ez pedig a hagymásbab.




A nyeremények közé becsempésztem néhány régiséget (mivel ezekkel is kereskedem kicsiben :) ), melyek akár fotózáshoz, akár a hétköznapokban is praktikusak lehetnek.
Mindkét nyeremény csomag része lesz egy általam készített meglepetés is!

1. nyeremény nyertese: a beküldött receptek alapján véletlenszerű sorsolással kerül kiválasztásra.

Tartalma: 3 db régebbi Nők Lapja konyha magazin, 1 db régebbi tv Paprika magazin, 2 db mákgubós kis textil szalvéta, 1 csomag kard alakú falatka szúró, egy kis csatos üveg, benne színes tortadíszítő csíkocskákkal (nem tudom a nevét), 3 db ikeás zacskózáró, 3 db tea és egy vadonatúj termosz (reklám termék).


2. nyeremény nyertese: az általam legötletesebbnek, legkreatívabbnak ítélt recept beküldője lesz (szubjektív módon, Tesómmal fogom eldönteni, aki szintén nagy BS-TH film rajongó).

Tartalma: 1 db régebbi horgolt terítő, 1 db kis üveg tálka, 1 db fedeles üvegcse, 3 db régebbi Magyar Konyha és 2 db kis receptes újság, 3 db ikeás zacskózáró és 3 db tea


Az elkészült recepteket közöljétek a blogotokon, és küldjétek el a linket egy képpel együtt a dittisdolgok@freemail.hu e-mail címre.

Beküldési határidő: 2014.07.03.

Köszönöm, ha hirdetitek a játékot.

Nagyon várom a recepteket! Gyertek játszani!

Mindent bele fiúk! Akarom mondani, lányok! :)


2014. június 1., vasárnap

Hamburger

Mivel végre itt a grill szezon, gondoltam kipróbálom a faszénen grillezett hamburgerhúst. :)
A tapasztalat az, hogy eléggé féltem, hogy még nyers marad belül, ezért kicsit túlsütöttem, és száraz lett, ennek ellenére nem tudtuk abbahagyni az evését. :)
A másik tapasztalat, hogy sülés közben összeugrik a húspogácsa, ezért nagyobbra kell lapítani, mint a zsömle átmérője.
Egyébkén meglepő módon csodásan sült, nem potyogott szét, és bőven elég fűszer hozzá a só és a bors.
Legközelebb a zsömlét is én szeretném majd sütni, azt hiszem, úgy lesz az igazi!


 Hozzávalók:

  • darált marhahús
  • só, bors
  • hamburgerzsömle
  • paradicsom
  • uborka
  • lilahagyma
  • salátalevelek
  • mustár, ketchup

A húst kétszer (!) ledaráljuk, sóval és borssal fűszerezzük, alaposan összegyúrjuk, 1-2 órát hűtőbe téve állni hagyjuk. Ezután nedves kézzel pogácsákat lapítunk belőle és izzó faszénen megsütjük mindkét oldalát.
A zsömléket félbevágjuk és a belső felükkel lefelé a rácsra tesszük, épp csak addig, amíg megpirul a felülete.
A zsömlére helyezzük a megmosott salátaleveleket (én a kertünkben szedtem hozzá jégsalátát), a húst, erre jön az uborka-, paradicsom- és hagymakarika, majd végezetül a ketchup és a mustár. Ráhelyezzük a tetejét, és már lehet is beleharapni egy óriásit. :)