Tartalomjegyzék

2015. december 20., vasárnap

Tót bejgli

Nagyon-nagyon régóta szerettem volna lejegyezni ezt a receptet, de mindig elmaradt.
Nálunk a bejgli sosem zsíros tésztából,  hanem mindig klasszikus kelt tésztából készül, vagyis igazából nem is bejgli, hanem diós kalács.
De nekem, akkor is ez az igazi bejgli, amit mamától tanultam, aki amíg él, mindig csap P-vel, pejglinek fogja mondani, amivel engem az őrületbe kerget. :) De holnapután idén is elkészítjük közösen, mert bár menne már egyedül is, ezt csak közösen szabad megsütni. :)




A tészta hozzávalóit sosem mérjük. Egy rúdhoz fél liter (!) lisztet számoljunk, és a saját, jól bevált kelt tészta receptünk szerint készítsük el.
Mi vaj helyett olajat teszünk bele, langyos cukros tejben felfuttatott élesztőt, cukrot, csipet sót, tojást, vaníliás cukrot és citromhéjat.
Az arányok nálunk a következők (6 bejglihez):

  • 3 liter liszt ( 1 liter finom liszt, 2 liter rétesliszt)
  • 20 dkg cukor + az élesztő felfuttatásához 1 ek
  • 8 dkg élesztő
  • 3 egész tojás (kisebb méretű) + 2 tojás sárgája
  • 1 kk só
  • kb 2-2,5 dl étolaj
  • langyos tej (kb. 1 liter, de liszttől és tojásmérettől függ, illetve az olaj mennyiségétől)
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja

Töltelék 1 bejglihez:

  • 20-25 dkg darált mák vagy 25-30 dkg darált dió
  • 20-25 dkg cukor
  • mazsola
  • citromhéj
  • vaníliás cukor


A hozzávalókat alaposan összekeverjük, nem kell főzni!

A tésztát kelesztés után nyújtjuk, majd ráreszelünk egy jó nagy almát, ettől lesz zamatos. Megszórjuk a töltelékkel, meglocsoljuk rummal (néhány evőkanállal), feltekerjük, kikent tepsibe tesszük, ismét kelesztjük (letakarva egy konyharuhával).

Sütés előtt lekenjük felvert egész tojással, villával megszurkáljuk, megsütjük.

Amikor már csak langyos, akkor borítjuk ki a tepsiből, szeleteljük és fogyasztjuk.



2015. december 6., vasárnap

Játék- sorsolás

Sziasztok!

A játékra 7-em jelentkeztetek, köszönöm, hogy jöttetek játszani.
Az adventi játék nyertesét párom húzta ki, aki nem más mint:

Vancsó Zsuzsi

Kedves Zsuzsi, gratulálok! 
Kérlek, küldd el nekem a címed, hogy postázni tudjam a  nyereményed.


Mindenkinek további kellemes adventi készülődést és boldog Mikulást kívánok! :)

Hoztam egy képet kertünk mókuskájáról, akit tegnap sikerült először megpillantanom, pedig a szomszédok már hónapok óta látják őket, csak mi nem futottunk velük össze eddig. :)


2015. november 29., vasárnap

Adventi játék

Idén nyáron tudatosan maradt el a blogszülinapi játékom, mert a nyaralási szezonban érezhetően kevesekhez jutott el a játékfelhívásom, pedig azt szerettem volna, ha sokan jöttök játszani.
Olyan sokatokat kedvellek és olvasok, hogy szeretném valamivel megköszönni a figyelmeteket, és azon kívül hogy engem olvastok azt is, hogy annyi sok szép receptet hoztok a blogjaitokra hétről hétre.
Szeretnék egy szép ajándékcsomaggal örömet szerezni valakinek az olvasóim közül, amihez nem kell mást tennetek, mint legyetek az oldal követői, és ezalatt a bejegyzés alatt egy kommentben írjátok le, hogy mi az első 5 szó, ami eszetekbe jut, ha azt mondom: "advent és konyha".

Nem feltétel, de megköszönöm, ha hirdetitek a játékot.

A kommenteket 2015.12.05 éjfélig várom, 6-án pedig a Télapó sorsolja ki a szerencsés nyertest! ;)

A nyeremény pedig az alábbi ajándékcsomag lesz.
- 1 db termosz
- 2 db kávéscsésze
- egy kis karácsonyi fémdoboz, házi szárított bodzateával
- karácsonyi mécsestartó és szarvasos dísz
- Nők lapja Advent különszám
- Bence Vera: Világkonyha antikvár könyv (különleges, ritka receptekkel)
- Kenyérsütés otthon könyv




2015. október 10., szombat

Variáció kakaós piskótára

 Még régebben sima kakaós-csokis olajos piskótát sütöttem. A linken található módon készítettem, annyi változtatással, hogy a liszt egy részét kakaóra, illetve reszelt csokoládéra cseréltem, és tettem bele kevés szilvalekvárt is (1-2 evőkanál).
A kisült piskótát rácsra téve hagytam kihűlni,majd a széleit levágtam és felkockáztam.
Ezután maradék csokikat vajjal gőz fölött felolvasztottam, a kockákat egy villára szúrtam és a csokimázba mártottam.
Miután megdermedt a csoki, egy-egy fél dió került rájuk.

Nem nagy kunszt, de mégis más, valahogy nagyon ünnepi süti, és nagyon-nagyon finom kávé, tea mellé.




2015. október 9., péntek

Paradicsomos cukkini rakottas

Anyától kaptam a kertjükben termett friss, zsenge cukkiniból, és a még mindig termésüket ontó szépséges paradicsomokból.
Annyira frissek és üdék voltak, hogy másnap gyorsan összedobtam egy mennyien finom és roppant egyszerű rakottast, ami önmagában is, de sülthús mellé köretként is remek.
Több recept elolvasása után végül megszületett a saját verzióm:


Hozzávalók:

  • cukkini
  • paradicsom
  • kevés hagyma
  • liszt
  • bors
  • szerecsendió
  • vaj
  • kevés zsír
  • sajt


A cukkinit és a paradicsomot felkarikázzuk.Ugyanannyi karika kell mindkettőből.
A cukkinit lisztbe forgatjuk (nem sózzuk!), és kevés zsíron minkét oldalát pirulásik sütjük. Kiszedjük egy tálra.
Egy jénai tálat vajjal kikenünk, majd a sült cukkini és paradicsom karikákat felváltva belesorakoztatjuk, alaposan sózzuk, borsozzuk, friss szerecsendiót reszelünk rá. A hagymát vékonyan felszeleteljük, majd szálira szedjük, és a rakottas tetejére szórjuk,  és kevés felkockázott vajat is dobunk rá. Lefedjük a tetejével, és addig sütjük, míg a paradicsom megpuhul,
Ezután levesszük róla a tetejét, és  alaposan megszórjuk sajttal, visszadugjuk a sütőbe, és a sajt pirulásáig sütjük.



2015. október 5., hétfő

Lilahagymás-mustáros hús tarajos burgonyával

Vendégségben ettem hasonló húst és ugyanilyen krumplit, a receptjét pedig azonnal elkértem. Finom, ünnepi köret, ami bármilyen sülthús mellé passzol, de nem lehet belőle eleget készíteni, mert egyszerűen eteti magát.
A hús ezúttal csirkemell volt, a vendégségben sertés szűzérmével készült, így is-úgy is nagyon finom.


Hozzávalók
  • csirkemell
  • mustár
  • bors
  • lilahagyma
  • kevés zsír
  • burgonya
  • vaj
  • olivaolaj
  • rozmaring

A húst szeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, mindkét oldalát bekenjük mustárral.
Egy tálba rétegezzük: egy réteg hús, egy réteg felkockázott lilahagyma kerül bele felváltva.
Egy éjszakát hűtőben pihentetjük, másnap egy serpenyőben kevés zsírt hevítünk,  majd magas lángon mindkét odalát hirtelen megsütjük a hússzeleteknek.(Ha grillezzük, akkor a lilahagymát egy papírtörlővel töröljük le róla, mert nagyon éghet a grillrácson.)

A burgonyát megpucoljuk, félbevágjuk, A tetejét éles késsel sűrűn bevagdossuk (legegyszerűbb úgy, hogy egy fakanál nyelét tesszük az egyik széle alá, így nem tudjuk még véletlenül sem teljesen végigvágni). Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a barázdákkal felfelé, olivaolajjal meglocsoljuk, és minden burgonyába egy darabka rozmaringot tűzünk. Amikor a teteje pirulni kezd, akkor megfordítjuk (a lapos fele lesz felül) és így sütjük tovább. Mikor már majdnem kész, ismét visszafordítjuk, olvasztott vajjal alaposan megkenjük a barázdás felét, és még pár percre visszadugjuk a sütőbe.

2015. október 4., vasárnap

Tepsis mákos guba szilvalekvárral

A recept kolléganőmtől való, egyszer elmesélte, hogy készíti ő...nagyon megmaradt bennem, mert azonnal összefutott a nyál a számban.  Már többször elkészítettem azóta, hogy beszélgettünk róla. Kolléganőm azóta már fentről figyel, és nincs nap, hogy ne jutna eszembe, de amikor ezt az ételt készítem, úgy érzem, sokszorosan velem van. <3
Persze megint nem mértem semmit, így pontos recepttel nem tudok szolgálni, de úgyis mindenki a saját szája íze szerint fogja készíteni. :)



Hozzávalók:

  • szikkadt kifli
  • tej
  • kevés vaj
  • kevés méz
  • vaníliás cukor
  • 2-3 tojás sárgája (kifli mennyiségétől függően)
  • darált mák
  • porcukor
  • citromhéj
  • szilvalekvár


A kifliket felkarikázzuk.
A tejet összemelegítjük egy kanál vajjal, kevés mézzel, vaníliás cukorral, elkeverjük benne a tojás sárgáját, majd a kiflire öntjük, állni hagyjuk. Annyi tej kell, ami jól ellepi a kifliket, és miután megszívták magukat, még mindig tocsogjon a tál alján a tej (sütés közben ezt is felszívja majd!).
A darált mákot a mák súlyával megegyező porcukorral és reszelt citromhéjjal összekeverjük, majd a kiflire szórjuk, óvatosan átkeverjük.
Kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, tetejére szilvalekvár kupacokat teszünk, és addig sütjük, míg a teteje szép kérget nem kap.
Tálaláskor ízlés szerint még porcukorral megszórjuk.

Tipp: mák helyett dióval is készíthető, baracklekvárral.



2015. október 3., szombat

Tejszínes gombás-sonkás tészta

A hűtőben lévő maradékok tésztás egytálétellé lényegültek át. :)
Gyors, egyszerű és nagyon finom!


Hozzávalók (mennyiséget kb. írok, nem mértem)
- 2 közepes fej hagyma
- kb. 400 g gomba
- kb. 30 dkg főtt, füstölt sonka
- só, bors
- friss kakukkfű
- 2,5 dl tejszín
- 1 ek zsír vagy vaj
- tészta

A felkockázott hagymát zsíron, vagy vajon üvegesre pirítjuk, beledobjuk az aprított kakukkfüvet, majd a pucolt, szeletelt gombát. Amikor összeesett, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kockára vágott sonkát, felöntjük tejszínnel, és pár percig főzzük, míg szépen besűrűsödik.
A sós vízben kifőtt tésztával (bármilyen jó, én most szélesmetéltet használtam) összekeverjük, és tálalás után még frissen őrölt borssal meghintjük.




2015. szeptember 26., szombat

Nutellás kifli

Azon kevesek közé tartozunk, akik nem igazán szeretik a Nutellát önmagában, viszont most kaptam egy nagy üveggel, így kapóra jött, hogy kipróbáljam valamilyen édességhez.
Ezt a receptet választottam, és nem csalódtam, nagyon-nagyon finom! Nem rég sült ki, de már 3 db a pocakomban pihen. :D

Ilyen esős, sötét, borús időben igazán melegséget árasztó finomság. :)


Hozzávalók 24 darabhoz:
  • 50 dkg finomliszt (nálam kb. 8 dkg teljes kiörlésű tönköly is került bele)
  • 20 dkg puha vaj (nem margarin!)
  • 5 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2-3 ek tejföl
  • 1 dl tej
  • 2 tojás sárgája
  • csipet só
  • nutella a töltelékhez
  • 1 tojás a kenéshez
Az élesztőt a cukor egy részével langyos tejben elkeverve felfuttatjuk.
A tészta többi hozzávalójával jól kidagasztjuk (én robotgéppel dolgoztam), madj meleg helyen duplájára kelesztjük.
A tésztát 4 részre osztjuk. Az egyikből kb. 30 cm átmérőjű kört nyújtunk, félretesszük, majd kinyújtjuk a következőt. Ezt megkenjük nutellával, ráhelyezzük az előzőleg kinyújtott másik lapot, 12 cikkre vágjuk, a cikkek vastagabbik végéhez kiskanál segítségével nutellát halmozunk. Egyesével feltekerjük a cikkeket (vastagabb végén kezdve), majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, lekenjük felvert tojással, és szép ropogosóra sütjük.
A másik két tésztagombóccal ugyanígy járunk el.






2015. szeptember 25., péntek

Citromos-rozmaringos csirke cukkini tócsnival

Hihetetlenül egyszerű, nagyon finom receptre bukkantam itt, igaz, én  a combokat töltelék nélküli verzióban készítettem el, és a a köret elkészítése során ici-picit módosítottam.
Annyira finom, szinte már elegáns étel, hogy csak azért hétköznapi, mert annyira pofonegyszerű az elkészítése, hogy sokkal gyakrabban fog készülni, mint ahány ünnepünk van. :)


Hozzávalók:
  • 8 egész csirkecomb
  • 1 db citrom vékonyra karikázva
  • néhány gerezd fokhagyma
  • pár ág rozmaring
  • só, bors
  • kb. 2 dl száraz fehérbor
  • olivaolaj
A cukkini tócsnihoz:
  • kb 0,5 kg cukkini
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej lilahagyma (nálam kimaradt)
  • só, bors, kapor
  • 2 db tojás
  • 3 ek liszt
  • 2 dkg parmezán (nálam kimaradt)
  • olaj vagy zsír a sütéshez
A mártogatóshoz:

  • natúr görög joghurt (nálam tejföl)
  • só,bors
  • a csirkével sült citromok és fokhagyma

A húst sózzuk, borsozzuk. A tepsibe tesszük a combokat, rádoboljuk a fokhagymagerezdeket (nem kell megpucolni),  a citromkarikákat és a rozmaring ágakat, meglocsoljuk olívaolajjal. Aláöntjük a bort, és fóliával lefedve kb. 1 órát sütjük, majd levesszük a fóliát, leöntjük róla a levet (épp csak keveset hagyunk a hús alatt, hogy ne égjen oda), kiszedjük a citromkarikákat és fokhagymagerezdeket, és alufólia nélkül ropogósra sütjük a húst.



A cukkinit lereszeljük, besózzuk, állni hagyjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. Belereszeljük a hagymát és fokhagymát, fűszerezzük sóval, borssal és kaporral, hozzáadjuk a lisztet, tojásokat és parmezánt, kikeverjük. Kanállal forró serpenyőbe adagoljuk, lelapítjuk, és mindkét oldalát megsütjük.A serpenyőt épp csak kenőtoll segítségével kicsit kenjük ki zsiradékkal a sütések között.


A mártáshoz a csirkével sült fokhagymát kinyomkodjuk a héjából, kinyomkodjuk a citrom puhára sült húsát is és összekeverjük a joghurttal, sózzuk, borsozzuk és kész is.





2015. szeptember 5., szombat

Paradicsomlé

Nem variálom túl, úgy készítem, ahogy mamámtól tanultam.


Hozzávalók:

  • jó érett paradicsom
  • paradicsom tartósítószer (Haas), vagy szalicil, ha kapunk
A paradicsomokat megmossuk, zöld és hibás részeit kivágjuk, pár darabba vágjuk és egy lábosba tesszük. Kézzel alaposan összenyomkodjuk, feltesszük főzni. Amikor már összepöndörödött a héja, átpasszírozzuk, és újra felforraljuk. (Itt már elég forralásig főzni, de ha sűrűbbre szeretnénk hagyni, főzhetjük tovább is.)
A tartósítószert 1-2 merőkanál forró lével elkeverjük, beleöntjük, elkeverjük, és azonnal üvegekbe töltjük, száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Mamám azt mondta, akkor jó, ha a tetejére szépen feljön a benne maradt víz, ez jól tartósítja. Hogy igaz-e nem tudom, egy biztos, csak akkor romlott meg, a a kupak rosszul lett rácsavarva. Egyébként éveken át bírja, semmi baja!

Használat előtt mindig össze kell rázni a paradicsomlét.




összerázva
Tipp: készítettem egyik évben úgy is, hogy a megtisztított paradicsomok héját lehúztam (forró, majd hideg vízbe téve egymás után könnyen lehúzható a héjuk), daraboltam, beletettem üvegekbe, tetejére tartósítót nem szórtam (!), kidunsztoltam nedves dunsztban,
Tökéletes, akár pörköltbe, akár húsokhoz, vagy paprikás krumplihoz is, de ha felbontjuk az üveget, mindenképp hűtőben tároljuk, és így is csak pár napig áll el, tehát érdemesebb kisebb üvegekbe tenni, ami egyszerre elfogy, Felbontás nélkül viszont ne aggódjunk, nem fog megromlani!
Kipróbáltam ugyanezt úgy is, hogy az üvegek tetejére szórtam egy kis szalicilt és így dunsztoltam, úgy felbontás után is sokkal tovább eláll (cserébe viszont kevésbé egészséges ugye).


2015. augusztus 23., vasárnap

Mogyorókrémes süti

Az őszi időszakban kimondottan jól tud esni ez a mogyorós édesség, és hát amilyen idő ezen a héten volt, megjött a kedvem hozzá.
A fotó még korábbi, de ideje feltöltenem, mert náluk klasszikus karácsonykor sütemény, ami ha nem is minden karácsonykor, de sűrűn készül az ünnepi időszakban.
Szóval ősszel-télen, ünnepi alkalmakkor ideális.
A recept teljesen megegyezik a gesztenyés krémes receptjével, annyi a különbség, hogy a krémbe NATÚR mogyorókrémet teszünk (én mindig többet szoktam tenni egyébként, mint amit a recept ír. Kóstolással ellenőrzöm, mikor tökéletes a mogyorós krém mennyisége. :)).





2015. augusztus 20., csütörtök

Sajtos cukkinifasírt

Egyszerű, könnyed nyári étel, akár vendégváró falatkának is kiváló. :)


Hozzávalók:

  • 2 db kisebb cukkini
  • 5 dkg tömlős krémsajt
  • 8 dkg kemény sajt reszelve (füstöltet használtam)
  • 1 nagyobb, egész tojás
  • 1 kiskanál friss kakukkfű aprítva
  • só, bors
  • 1 jó evőkanál liszt
  • 1 kiskanál fokhagymakrém (én most kihagytam, mert előtte két nappal lettem rosszul a fokhagymás lángostól :) )
  • zsemlemorzsa
  • olaj vagy zsír a sütéshez
A cukkiniket félbevágjuk, maját kikaparjuk, héját levágjuk vékonyan, de csak akkor, ha már "megkérgesedett" rajta, egyébként maradhat. Ezután nagylyukú reszelőn lereszeljük, besózzuk állni hagyjuk. Amikor levet engedett kinyomkodjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót a zsemlemorzsán kívül, és jól elkeverjük. Ezután annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk (nem kell, hogy nagyon kemény legyen!).
Az olajat/zsírt felforrósítjuk, nedves kézzel gombócokat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában és a forró, bő olajban kisütjük.

Sima vagy fokhagymás tejfölt, vagy tartár mártást kínálunk mellé és rizst.




2015. augusztus 18., kedd

Pitypang szirup

Ezzel a bejegyzéssel sajnos jól elmaradtam, de sebaj, ha tetszik a recept, mentsétek el és próbáljátok ki jövőre!
Nagyon finom lett, a pitypangot a kertünkből szedtem. Ezt teszem a teába, a natúr joghurtba, kiegészítve idénygyümölccsel, sőt, legutóbb húspáchoz is használtam méz helyett. Nagyon finom, bár nem lesz olyan sűrű, mint a valódi méz, ízben mégis megtévesztésig hasonló.



A recept a Nosalty-ról való.

Hozzávalók:

  • 2 marék pitypangvirág
  • 1 kg cukor
  • 1 liter víz
  • 1 citrom (felkarikázva, vagy csak a leve)

A pitypangot délidőben, amikor teljesen ki vannak nyílva a virágok, leszedjük, kb. 1 órára zsírpapírra terítjük, hogy a bogarak kimásszanak belőle.
Ezután a virágokról levágjuk a zöld részt és 1 liter vízzel épphogy felforraljuk, már el is zárjuk alatta a gázt, és lefedve egy éjszakát állni hagyjuk.
Másnap leszűrjük, a virágokat kinyomkodjuk. A léhez adjuk a cukrot és a citromlét, majd nagyon lassú tűzön, fedő nélkül forráspontig felfőzzük (nem forraljuk!). Kihűtjük. Ezt még kb. háromszor ismételjük.
Ezután üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztba tesszük. Hónapokig eláll (most már tapasztalatból mondhatom).
Felbontás után hűtőben érdemes tárolni.






2015. augusztus 2., vasárnap

Almás-fahéjas bodzalekvár

Tavaly elmaradt, idén pótoltam...nagyon finom lett, bár legközelebb szerintem az alma arányát csökkentem, mert inkább alma, mintsem bodza ízű a végeredmény.
De ettől még borzasztóan finom!


Hozzávalók:

  • 36 dkg tisztított bodzabogyó (azért ennyi, mert nekem pont ennyi lett)
  • 36 dkg tisztított alma
  • 30 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • fél-1 citrom leve ízlés szerint
  • 1 csomag 3:1 dzsemfix


A bodzabogyót villával lehúzzuk a száráról, majd annyi vizet öntünk rá, hogy kb. 2 ujjnyira ellepje.
A víz felszínére feljövő bodzaszemeket szűrővel kiszedjük, kidobjuk (ezután kaptam meg a 36 dkg-os tiszta súlyt)
A vizet leöntjük róla, újra felöntjük vízzel, de már épp csak annyival, ami ellepi.
Hozzáadjuk a nagylyukú reszelőn lereszelt almát, citromlét és cukrokat, és kb. 20 perc alatt jól összefőzzük. Ezután botmixerrel pürésítjük, ha nem szeretjük a magokat passzírozzuk is át (én ezt nem tettem).
A végén hozzáadjuk a dzsemfixet, még pár percig főzzük, majd tiszta üvegekbe töltjük, és pár percig fejre állítjuk.
Utána mehet a kamrapolcra! :)

Nekem ebből a mennyiségből a képen látható két üveg, meg még két pont ekkora üveg (egy kicsi és egy nagyobb) lett.

2015. július 10., péntek

Meggyes rácsos pite

Csak annyit mondanék: nagyon-nagyon finom. Ja, és nem lehet megvárni, hogy kihűljön, már melegen muszáj habzsolni. :)

A receptre itt bukkantam.


Hozzávalók:

Tészta:
  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • fél cs. sütőpor
  • 1 db tojás
Töltelék:
  • 60 dkg magozott meggy
  • 4 ek cukor
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 kk fahéj
  • 3 dl víz
Összeállítás:
  • 1 ek búzadara
  • 1 tk sárgabaracklekvár
  • 1 ek víz
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fél órára hűtőbe tesszük.
A meggyet 2 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral és fahéjjal feltesszük főni.
A pudingot két evőkanál cukorral és a vízzel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk a meggyhez, összefőzzük, kihűtjük.
A tészta 2/3-át kinyújtjuk kerek alakúra és piteformába tesszük. Megszórjuk búzadarával, rákanalazzuk a meggyes tölteléket.
A maradék tésztát is kinyújtjuk, csíkokra vágjuk és rácsosan a süti tetejére tesszük. Ha marad némi tészta, akkor kreatívan tovább díszíthetjük vele a pitét. :)
Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, majd kivesszük, és a vízzel elkevert lekváros lével megkenjük a tetejét, visszatesszük a sütőbe és készre sütjük.
Ha kihűlt, szeleteljük és porcukorral meghintjük.

sütés előtt






2015. július 8., szerda

Tojásos halkrém

Nagyon szeretem a halkrémeket ( az óvodában nagyon sokat kaptunk halkrémes kenyeret uzsonnára, és már akkor is nagyon szerettem- sok gyerekkel ellentétben.), ezúttal tojással és sprotnival készült, szerintem így a legfinomabb.
Friss vagy pirítós kenyérrel, zöldségekkel könnyű és hűsítő nyári reggeli vagy vacsora válhat belőle.




Hozzávalók:
  • 150 grammos natúr olajos hal (sprotni)
  • 2 db főtt tojás
  • kb. 1,5 dkg puha vaj
  • 1 kávéskanál mustár
A főtt tojást először keresztben, majd hosszában is átvágjuk a tojásvágóval (hogy kis kockákat kapjunk), vagy lereszeljük.
A halat lecsöpögtetjük, villával összetörjük, majd hozzákeverjük a tojást, a puha vajat és a mustárt, alaposan kikeverjük.
Só szerintem nem kell bele, elég sós a hal, de kóstoljátok meg.

Tipp: dúsítható még friss, apróra vágott petrezselyemmel, és mustár helyett majonézzel is készíthető.


2015. július 5., vasárnap

Túrós gyümölcsös süti

Saját recept, és annyira finom, hogy itt a helye.
Bármilyen gyümölccsel készíthető, igazán könnyű, hűsítő, nyári finomság.


Hozzávalók:
  • 3 tojásból sütött olajos piskóta (recept itt!)
  • 50 dkg túró
  • 2,5 dl 30%-os tejszín
  • 2 dl víz
  • 2 dkg zselatin
  • porcukor (ízlés szerint)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • gyümölcsök vegyesen (nálam málna, ribizli, meggy)
  • 1 csomag tortazselé (olyan, aminek az elkészítéséhez 2,5 dl víz kell)
A piskótát egy magasabb falú tepsiben (kb. 22x37 cm méretű)  megsütjük, rácsra borítva kihűtjük.
A tepsit elmossuk, aljára sütőpapírt vágunk, a kihűlt piskótalapot belehelyezzük.
A túrót krumplinyomóval áttörjük, hozzáadjuk a porcukrot, citromhéjat és a cukrokat, majd alaposan kikeverjük.
A zselatint felfőzzük és szintén hozzádolgozzuk a túrókrémhez.
A tejszínt felverjük, óvatosan beleforgatjuk a túróba, majd a piskóta tetejére öntjük, elsimítjuk, hűtőbe tesszük, amíg kicsit megdermed.
A gyümölcsöket megmossuk, megpucoljuk, ha kell szeleteljük, a süti tetejére helyezzük, majd a csomagoláson írtak szerint elkészített tortazselét kanalazva rácsorgatjuk (épp csak annyi kell rá, hogy szép fényes legyen a gyümölcs a tetején).
Hűtőbe tesszük, pár óra múlva szeletelhető.


2015. május 17., vasárnap

Turbó rakott krumpli- Stahl recept

Vöröskaktusz lett a házigazdája a 10. szakácsmustra kiírásnak, ahol ezúttal Stahl Judit került sorra.
Mivel én nagyon-nagyon szeretem Judit könyveit, receptjeit, műsorait, és még sosem csalódtam az általa ajánlott receptekben, egyértelmű volt, hogy hozok valami finomságot Tőle.
A blogomon külön Stahl címkével jelölöm Stahl Judittól vett receptjeimet, ajánlom mind a 4-et, ami eddig a blogomra felkerült! A bodzás eperlekvárnak úgyis mindjárt itt a szezonja, ki ne hagyjátok!

Ezúttal a turbó rakottkrumplit választottam, ami tényleg kb. 35 perc alatt megvan, semmi extra dolog nem kell hozzá, és nagyon-nagyon finom! A recept, a Gyorsan, valami finomat! c. szakácskönyvből való.


Hozzávalók:

  • 4 nagyon nagy krumpli
  • 2+2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk puha vaj
  • 1 ek zsemlemorzsa
  • 10 dkg sajt (füstölt)
  • kb. 30 dkg parasztkolbász
  • só, bors
  • fél tk pirospaprika
  • bő 2 dl tejszín (nem főző!)
  • 4 db tojás

A krumplikat pucoljuk, karikázzuk és hideg vízben (ami épp ellepi) két gerezd pucolt fokhagymával és csipet sóval feltesszük főzni. Forrástól számítva 8 percig főzzük (nem kell, hogy teljesen puha legyen!).
A sütőt közben bekapcsoljuk, 220 fokra.
Egy 30x20 cm-es tepsit kikenünk a vajjal, megszórjuk a zsemlemorzsával.
A tejszínt elkeverjük a 4 egész tojással, sóval, borssal és pirospaprikával. Belereszeljük a sajtot is, elkeverjük.
A kolbászt felkarikázzuk.
A krumplit leszűrjük, majd a tepsibe tesszük, leöntjük a tejszínes keverékkel, rászórjuk a kolbászt és 10-12 perc alatt készre sütjük.
Tejföllel kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!



2015. április 27., hétfő

Citromos kocka

A facebookon jött szembe velem ez a recept, és mivel minden volt hozzá itthon, múlt hétvégén ki is próbáltam.
Nagyon egyszerű, gyakorlatilag elronthatatlan süti, az "úri" fajtából. Értem ezalatt, hogy ebből nem eszik meg az ember lánya egy tányérra valót, mint mondjuk hókifliből. Ez a süti nagyon tömény, nagyon citromos, nagyon fenséges, és tea vagy káve mellé egy, maximum két darab bőven elég.
Ajánlom mindenkinek, aki rajong a citromért, szereti a modern, de egyszerűen elkészíthető sütiket.



Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
  • 25 dkg liszt
  • 1 kk só
  • 5 ek porcukor
  • 3 citrom reszelt héja
  • 25 dkg vaj
Krémhez:
  • 4 db tojás (nagy)
  • 25 dkg cukor
  • 3 citrom leve
  • 2 evőkanál liszt
A tésztához a vajat leszámítva mindent összekeverünk, majd a vajat is hozzáadva elmorzsoljuk. Sütőpapírral bélelt, 25x25 cm-es tepsibe nyomkodjuk a tésztát. Én egy egyenes falú pohárral kicsit végiggörgettem rajta, hogy egyenletesebb legyen a felszíne.
Bedugjuk a sütőbe, és addig sütjük, míg szép színt nem kap a felszíne, közben elkészítjük a krémet.
A cukrot a tojásokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citromlét, és beleszitáljuk a lisztet is.
A megpirult tésztára öntjük, visszatesszük a sütőbe és addig sütjük alacsony hőmérsékleten, amíg a teteje megemelkedik, és szépen összeáll, megszilárdul,
Ha kész, kihűtjük, szélét levágjuk, és 16 db egyforma kockákra vágjuk,tetejét porcukorral meghintjük.
Szerintem másnap még finomabb, mint frissen. :)