Röpülnek a napok...Ahogy egyik ismerősöm mondja, azt veszem észre, hogy reggel felkelek és már el is telt pár hónap.
Magam sem értem hogy, de folyamatosan teszek-veszek, mégis úgy érzem, semmire sincs időm, hogy semmit nem haladtam. Megcsinálok valamit, de közben 3 új feladat születik, amit meg kell oldani, el kell intézni...Ugyanez van itthon is, meg a munkahelyen is.
A blog nagyon fontos nekem, de nem állhat az első helyen.
Észrevehettétek, hogy mostanában a bejegyzések is igen ritkák, kommenteket írni meg még kevésbé van időm nálatok. Régebben a munkahelyemen cigi- vagy kávészünet helyett (egyik szenvedéllyel sem élek) elolvastam 1-1 blogot és írtam pár sort, így itthon erre már nem kellett külön időt szánni....most már erre idő sem lenne bent, ráadásul a korlátozott net hozzáférés miatt nem is kivitelezhető.
Tudom, a blogolás egy kétoldalú dolog. Mindkét fél részéről kell a visszajelzés a másik felé, mostanában ez részemről sajnos nagyon elmaradt.
Viszont szeretném megköszönni, hogy annak ellenére jöttök, olvastok és kommenteltek, hogy én nem tudom most ezt viszonozni nektek (az olvasás megvan ugyan, de a kommentelés hiányzik...).
Köszönöm, hogy nem iratkoztatok le a blogról, pedig nem sok recept került fel mostanában.
A jövő héten szabadságon leszek, talán utólérem magam, talán nem. Tervek vannak, meg programok is jócskán. Holnap pl. paradicsom befőzés. :) Akárhogy is lesz, igyekszem újra felvenni a fonalat, és folytatni úgy, ahogy elvárom magamtól (mert per pillanat nem hozom az elvárt szintet még magam felé sem).
Nem szoktam személyeskedni, de ezt úgy éreztem közölnöm kell veletek. És még egyszer, KÖSZÖNÖM nektek, hogy kitartotok mellettem.
És még valami, ha szeretnétek olcsón régiségeket venni tőlem, akkor a Facebookon megtehetitek, most nyílik majd 3 albumom: https://www.facebook.com/kedves.holmik
Mindenkinek minden szépet és jót kívánok!
Ditti
Receptek egy tót faluból, a mamám kopott receptfüzetéből. Receptek barátnőktől, rokonoktól, kollégáktól, netről és saját kútfőből. Receptek a konyhámból, Ditti módra.
Tartalomjegyzék
▼
2013. augusztus 25., vasárnap
2013. augusztus 12., hétfő
Laktózmentes tojáskrém
Szinte minden szombat reggel elkészítem újabban Ádámnak. Nagyon szereti. Nem csodálom...:)
Hozzávalók:
A tojásokat forrástól számítva 6 percig főzzük, majd hideg vízbe tesszük, még melegen megpucoljuk. Tojásvágóval keresztben és hosszában is felvágjuk, így kicsi kockákat kapunk.
A meleg tojáskockákat azonnal összekeverjük a margarinnal és a mustárral, sózzuk, borsozzuk (a margarin megolvad, könnyű kikeverni).
Forró pirítósra kanalazzuk, még egyszer megszórjuk frissen őrölt borssal, és ízlés szerint mehet a tetejére snidling, petrezselyem.
Mi így langyosan a forró pirítósra szoktuk kenni a tojáskrémet, de ha úgy jobban szeretitek, a hűtőbe is tehetitek, hogy visszakeményedjen a krém.
Hozzávalók:
- 3 db nagy tojás (vagy 4 db pici)
- 2 kávéskanál mustár
- 1 evőkanál margarin
- só, frissen őrölt bors
- 4 szelet pirítós (mi tönkölybúzás kenyeret használunk)
- tetejére: snidling, petrezselyem ízlés szerint