Tartalomjegyzék

2012. június 27., szerda

Tejfölös-sárgabarackos pite

Érik már az egyik kedvenc gyümölcsöm, a sárgabarack is. A fánk öreg, nem sokat terem már sajnos, de a kevés termését nagyon megbecsüljük.
Ez a süti még a fagyasztóban talált barackból készült, de mire megettük, már az első darabok megértek a fán és le is potyogtak a földre. A következő tepsi süti már biztos friss barackból készül. :)

A recept a netről van, de kissé alakítottam rajta, és így már dittis is. És jajj, csudafinom!

A tészta állaga sűrű lesz sülés után is, de nagyon passzol a barackhoz szerintem. Sőt! Szilvával is nagyon finom lehet! És mivel a tészta sűrű, a barackok nem süllyednek le, a belőlük kifolyó lét pedig a tészta szépen beissza. :)


Hozzávalók:

Tésztához:
  • 30 dkg liszt (20 dkg finom liszt, 10 dkg rétes liszt)
  • 20 dkg cukor
  • 2 egész tojás
  • 15 dkg olvasztott maragrin
  • fél kávéskanál szódabikarbóna
  • egy kis doboz tejföl
  • csipet só
Tetejére:
  • sárgabarck (fagyasztott vagy friss, félbe vagy negyedekbe vágva)
  • fahéj
  • 1-2 kanál cukor
A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és kizsírozott tepsibe öntjük. A tetejére tesszük a barackokat ( a fagyosat nem kell kiengedni), megszórjuk kevés cukorral és fahéjjal, és közepes lángon megsütjük.
Ha fagyos barackkal készítjük, lassabban sül, ezért érdemesebb ilyenkor a közepesnél is kisebb hőfokon sütni, hogy a széle ne égjen meg, mire a közepe megsül.

Meggyszörp és magozott meggybefőtt

Egy, megérett a meggy... :) Úgyhogy ideje volt eltenni belőle télire.

Meggyszörp:
  • 1 kg fejtett meggy
  • 1 liter víz
  • 2 kg cukor
  • 1 dkg citromsav
  • 1dkg szalicil

A meggyet kimagozzuk (a magozás közben kicsöpögött lét is tegyük hozzá), majd lemérjük. Kilonként 1 liter vizet és 1 dkg citromsavat adunk hozzá, elkeverjük, és egy éjszakát hűvös helyen állni hagyjuk.
Másnap ritka szövésű anyagon átszűrjük, a fennakadó meggyeket közrefogjuk az anyaggal, összekötjük, felakasztjuk, tálat teszünk alá, és hagyjuk, hogy jó lecsöpögjön (szintén hűvös helyen).


Ezután beletesszük a cukrot és addig kevergetjük, amíg a cukor teljesen elolvad. Nem kell folyamatosan keverni, közben csinálhatunk mást is, de 5-10 percenként keverjük azért alaposan át.
Ha elolvadt a cukor, a szalicilt kevés szörpben teljesen elkeverjük, majd hozzáöntjük a szöphöz, itt is elkeverjük, és tölthetjük az üvegekbe. Sokáig eláll, és nagyon finom!

A lecsöpögtetett meggyet pedig üvegekbe nyomkodjuk, tetejére szalicilt szórunk, és nedves dunsztba tesszük. Tökéletes lesz meggyes lepénybe. :)

Én most 2 kg-ból készítettem szörpöt (ebből kb 1,6 kg volt a meggy, és 0,4 kg a fejtés közben keletkező meggylé), melyből kb. 5,5 liter szörp lett. :)

Frissítés: 2014-ben, azaz idén 6 kg fejtett meggyből készült, de csak 10 kg cukrot adtam hozzá, és szalicil helyett Na-benzoátot használtam, amit azonnal beleszórtam, amikor vízzel felengedtem, nehogy megromoljon. 12 liter lett ezúttal belőle.
A fejtett meggyet lecsöpögés után üvegekbe nyomkodtam, és mivel Na-benzoátos volt, egyéb tartósítót nem is tettem hozzá, csak nedves dunsztban kidunsztoltam.

Magozott meggybefőtt
  • magozott meggy
  • szalicil

A meggyet kimagozzuk, és alaposan tisztított üvegekbe nyomkodjuk. Tetejükre 1-1 késhegynyi szalicilt szórunk, majd lezárjuk az üvegeket. Nem kell rá víz, elég az, ami a meggyből kifolyik.
Nedves dunsztba tesszük, ami ennyit tesz: a lábas alját kibéleljük újságpapírral, majd vastagabb ronggyal (én most vászonlepedőt használtam, többszörösen hajtogatva), beletesszük az üvegeket, a fémtetők aljáig felöntjük hideg vízzel, egy másik ronggyal felülről is letakarjuk, végül fedőt teszünk a lábasra. Így forraljuk fel, majd a forrás után takarék lángon még 5 percig forraljuk. Elzárjuk a gázt, és ebben a fazékban hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, kivesszük az üvegeket, letöröljük róluk a vizet, és a kamrapolcra sorakoztatjuk. :)

A nedves dunsztról annyit, hogy dunsztom sincs minek az újságpapír és a rongy, de az biztos, hogy mama 1000 éve így csinálja, és mindig tuti lesz, és az üvegek sem repednek el. :)

2012. június 11., hétfő

Töltött paprika

Életem első, egyedül készített töltött paprikája...
Mamától lestem el a készítését, de egyedül sosem merészeletem volna nekiállni. Mindig csak a részfeladatokat teljesítettem, ami a töltött paprika készítését illeti.
Mama már öreg, fáradtak a kezei, fáradtak a mozdulatai... ezért vele főzni már-már maratoni hosszúságúra nyúlik sokszor. Főleg, ha ilyen töltött ezt-azt készítünk.
Most viszont, hogy egyedül voltam, rájöttem, hogy nem is akkora ördöngősség, és tulajdonképp nagyon hamar el is készül a nyár egyik slágere. Amit - ne kövezzetek meg érte- még hidegen is szeretek...bizony... :)
Természetesen, gondolom, ahány ház, annyi féle töltött paprika. Ez a Sebi mama-féle, zeller nélküli, fűszeres töltelékkel készülő változat. Egészségetekre!

Hozzávalók a töltelékhez:
- kb 50-55 dkg darált sertés dagadó vagy lapocka (ez kb. 10 nagy paprikához elég)
- fele annyi dkg megmosott és lecsöpögtetett rizs, mint a hús
- egy kisebb fej hagyma reszelve vagy darálva
- néhány gerezd fokhagyma reszelve vagy darálva
- 1 db egész tojás
- pirospaprika, só, bors, majoranna, köménymag ízlés szerint

Hozzávalók a szószhoz:
- zsiradék
- liszt
- házi pradicsomlé
- víz
- cukor, só

És még: 10 db szép nagy paprika megmosva, kicsumázva.

Először a tölteléket készítjük el (akár előző este), melyhez a rizst leszámítva mindent alaposan összekeverünk, ízlés szerint fűszerezzük. Ha kóstoltuk, és rendben találjuk, összedolgozzuk a rizzsel. Ha túl kemény, kevés langyos vízzel hígítjuk (a gyúrás elején egyébként általában ilyesztően latyakos szokott lenni, de aztán, ahogy összedolgozódnak az anyagok, elég kemény massza lesz belőle). Kis állás jót tesz neki, de tölthetjük azonnal is a paprikákba.

A paprikákat kicsumázzuk. majd megtöltük a töltelékkel úgy, hogy az ujjunkkal lyukat fúrunk bele, így lesz helye a rizsnek megdagadni. A lyukat kevés töltelékkel befedjük. Ha megtöltöttük, a paprika hegyes végénél késsel 3-4 helyen beszúrjuk, hogy a paprika ne "dobódjon" szét, illetve gondolom azért, hogy a paradicsomos léből is tudjon felszedni.
Én most úgy készítettem, hogy csak 5 nagy paprikát töltöttem meg, a többiből nagyobb gombócokat formáztam, és így dobtam a paradicsomos szószba, mivel Ádám nem szereti a paprikát.



Elkészítjük a paradicsomos szószt, ami sima paradicsomszósz, csak ritkább kicsit.
Először kiválasztunk egy olyan lábost, amiben kényelmesen elférnek a paprikák, így tudjuk majd, hogy mennyi szósz kell. Mivel ezt ránézésre készítem, ezért itt mennyiségeket nem igazán tudok írni, de irányt azért tudok mutatni:
Annyi zsíron vagy olajon készítsünk rántást, ami a lábas alján szépen elterül. Ebbe szórunk annyi lisztet, hogy sűrűbb rántásunk legyen. Szép világosra pirítjuk, lehúzzuk a tűzről és mehet rá a pirospaprika, elkeverjük. Felöntjük vízzel és paradicsomlével (paradicsomléből most kb 0,5 litert használtam, és annyi vizzel öntöttem fel, hogy a lábas kb. feléig érjen). Sóztam, cukroztam. Itt jöhet egy kóstolás: ha úgy érezzük, bátran tegyünk még hozzá paradicsomlét, vagy vizet, illetve sót, cukrot. Ha megfelelő az íze (ki édesebben, ki savanykásabban szereti persze), beletesszük a paprikákat, lefedjük és lassú tőzzön készre főzzük.

2012. június 10., vasárnap

Diós-cseresznyés bögrés süti

Ez az egyszerű bögrés süti saját kútfőből készült, amit szombaton készítettem először. És ma újból...nagyon finom...:)
A ropogós cseresznyék, melyek a tésztába kerültek, pénteken még a fán mosolyogtak!


Hozzávalók a tésztához:

  • 1 csapott bögre darált dió
  • 2 csapott bögre liszt (ebből 1,5 bögre finomliszt, 0,5 bögre rétes-liszt)
  • 1 csapott bögre cukor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 15 dkg olvasztott margarin (diónyi darabokra vágva kb. egy bögrényi)
  • 2 db egész tojás
  • 1-1,5 bögre tej (liszt minőségétől, tojás méretétől függen)
  • csipet só
  • 3 marék cseresznye
  • 2,5 dl-es bögre
A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk.
A diót, lisztet, cukrokat, sütőport, szódabikarbónát, sót összekeverjük, majd hozzáadjuk a margarint, tojásokat és a tejet, alaposan összekeverjük, végül a cseresznyét is beleforgatjuk. Kikent tepsibe öntjük, előmelegített sütőben készre sütjük. Tepsiméret: 33x23 cm. 

Ha kihűlt (vagy már legalább langyos :) ), szeleteljük, és porcukorral megszórva tálaljuk.


2012. június 8., péntek

Gesztenyés krémes

A gesztenyés krémest sokszor készítjük, főleg ünnepekre. Legyen az karácsony, húsvét, vagy a templomunk búcsújának ünnepe. De annyira finom és szapora süti, hogy szülinapokra, névnapokra, vagy "csak úgy" is tökéletes választás. Kezdőknek viszont nem ajánlom, mert a tészta nyújtása nehéz: kevés mennyiséget kell igen nagyra nyújtani úgy, hogy a tészta esetenként nagyon ragadhat a méztől, és az elkészítési idő sem röpke pár perc.


Ez a recept is mama kopott receptfüzetéből való, de némi módosítást eszközöltem: mivel a méztől nagyon ragadt, egy kanállal kevesebbet teszek bele, és tejjel pótlom.
Hozzávalók:

Tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 1 kanál szobahőmérsékletű zsír
  • 15 dkg porcukor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 2 tojás
  • 5 kanál tej (4 kanál szerepel az eredeti receptben)
  • 3 kanál méz  (4 kanál szerepel az eredeti receptben)
  • csipet só
Krémhez:
  • 20 dkg margarin
  • 24 dkg porcukor
  • 15 dkg gesztenye (dióval is készíthető)
  • rum
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 3 dl tej
Kenéshez:
  • rum vagy tej
Tetejére:
  • tortabevonóból és vajból készített máz
  • vagy csak porcukor
Elkészítés:
A tészta "nedves" hozzávalóit (tej, méz, cukor) külön, gőz fölött összemelegítjük, majd langyosra hűtjük. Hozzáadjuk a tojásokat és  a sót,  habverővel elkeverjük, majd a  lisztet, szódabikarbónát és zsírt is hozzáadjuk, összegyúrjuk, 4 részre osztjuk, kb. 30 percet hűtőben pihentetjük.
 Alaposan lisztezett deszkán kinyújtjuk a lapokat (óvatosan, mert nagyon érzékeny a tészta), és zsírozott tepsi hátulján, vagy nagyon alacsony peremű tepsiben, előmelegített sütőben megsütjük. Tepsiméret: 22x37 vagy  25x38 cm (én mindkét méreten készítettem már). Ha megsült, óvatosan lecsúsztatjuk a tepsiről a lapokat, kihűtjük (kemény lesz). Sütéskor figyeljünk oda, mert nagyon vékonyak a lapok, ezért hamar megsülnek!
A krémhez a tejből és pudingból sűrű pépet főzünk, teljesen kihűtjük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a kihűlt pudingot, a gesztenyét, rumot és vaníliát, és alaposan kikeverjük.
A lapokat a töltés előtt rummal alaposan megkenjük, ha beszívta, megtöltjük a krémmel és a tetejére csokimázat teszünk.
Hűvös helyre tesszük, egy éjszakát állni hagyjuk, hogy a tészta megpuhuljon. Nyáron hűtőben tároljuk!

Tipp: készíthetjük gesztenye helyett  natúr mogyorókrémmel is, úgy is nagyon jó! Ha viszont édes, konyhakész mogyorókrémet haszálunk, akkor csökkentsük a krémben a porcukor mennyiségét!

2012. június 6., szerda

Házi krémes

 A kedvenc sütim, mama receptfüzetéből való. :)

Hozzávalók:

Tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 6 dkg zsír
  • 1 dkg szalalkáli
  • 1 tojás
  • tej, amennyit felvesz
  • csipet só
Krémhez:
  • 4 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 1 liter tej
  • 20 dkg cukor
  • 1 cs. vanília
  • ¼ vaj (egy 10 dkg-os csomag negyede, vagyis 2,5 dkg, az én olvasatomban...)

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból könnyen nyújtható tésztát gyúrunk, két gömbőcbe gyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, majd tepsi hátulján, vagy nagyon alacsony peremű tepsiben két lapot sütünk belőle. Ha megsült, óvatosan lecsúsztatjuk a tepsiről.
Tepsiméret kb. 28x39-es, de lehet nagyobb is (nekünk ez a legnagyobb tepsink, ezért ezen készítjük).

A krémhez a 4 tojás sárgáját csomómentesre keverjük kevés tejjel, a liszttel és a cukorral. A maradék tejet felforraljuk, majd beleöntjük az előzőleg összekevert tojásos-lisztes-cukros masszát, folyamatosan kevergetve felfőzzük. Ha langyos, belekeverjük a vaníliát, a 4 tojásfehérjéből vert kemény habot és a vajat. Alaposan kikeverjük.
Fontos, hogy a habot akkor tegyük bele, amikor még meleg (de már nem forró) a krém, mert a hab így kissé megsül benne, és ez fogja összetartani a krémet.
Ezzel a krémmel töltjük a lapokat. 1,5 óra múlva fogyasztható. Tetejére porcukrot szórunk, és nagyobb kockákra szeleteljük.

2012. június 3., vasárnap

Villámgyors kókuszos-almás süti

Az új blogom első receptjének egy olyan süti választottam, amit saját magam találtam ki, és amit a kényszer szült. Ugyanis csillapíthatatlan édesség-vágyunk kielégítésére hirtelen kellett valamilyen süti, amiben nincs tej, de mégis zamatos, és ami pikk-pakk készen van. És mivel este álltam neki, csak az otthoni hozzávalók álltak rendelkezésre.
Nagy sikere lett (többen is kóstolták). Azóta már számtalanszor elkészítettem. Bátran ajánlom, elronthatatlan. :)

Kókuszos-almás süti
Eddig mindig érzésre készült (mérleg hiányában), de most igyekeztem lemérni nektek. Természetesen ez olyan süti, hogy kicsivel több vagy kevesebb kókusz, vagy liszt, vagy margarin (stb.) nem fogja elrontani. :)

Hozzávalók a tésztához:

  • 10 igen púpos evőkanál liszt (ebből 3 kanál rétesliszt, 7 kanál finom liszt)
  • 7 púpos evőkanál kókuszreszelék
  • 4-5 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál méz
  • 2 egész tojás
  • 10-12 dkg olvasztott margarin (helyettesíthető 2 nagyobb löttyintésnyi olajjal)
  • 1 nagy alma reszelve (ettől lesz zamatos)
  • 1 csomag sütőpor (helyettesíthető szódabikarbónával is)


Mindent alaposan összekeverünk, sűrű, de kenhető masszát kell kapni. Ha nagyon sűrű lenne, kevés langyos vízzel vagy tejjel hígítható. Beleöntjük a tepsibe (tepsiméret 32x22), elegyengetjük, majd közepes hőmérsékleten, kikent tepsiben készre sütjük és a tepsiben kihűtjük (ha megbírjuk várni :D ).

A massza állaga ilyen kell, hogy legyen
Megsült a süti

A tetejére csokis-kakaós mázat teszünk, melyhez a hozzávalók:
- maradék csokik
- porcukor
- jó minőségű kakaópor
- annyi margarin vagy vaj, hogy jó sűrű masszánk legyen.
Én ehhez a mázhoz a kevésbé finom, mikulásra vagy húsvétra kapott csokifigurákat szoktam beolvasztani, és kakaóporral, porcukorral, valamint margarinnal vagy vajjal szoktam feljavítani. Itt nincsenek konkrét mennyiségek. A csokikat egy lábasba tördelem (ekkora tespihez kb. két közepes csokinyuszit), beleszórok kb. 3 evőkanál  porcukrot, ugyanennyi kakaóport, majd óvatosan hozzáadagolom a margarint vagy vajat. Az egészet gőzfürdő felett összeolvasztom, ha túl folyós, még kakaóport, ha túl sűrű, még margarint vagy vajat teszek hozzá.
A csokis-kakaós masszát a kihűlt süti tetejére simítjuk, megszórjuk kókuszreszelékkel, szeleteljük, és már fogyaszthatjuk is. :)

A fenti recept más recepttel való egybeesése csak a véletlen műve, nem állt szándékomban senki receptjét hivatkozás nélkül feltüntetni.